Megjelent kritikák
Berniczky Éva: A tojásárus hosszúnapja

Berniczky Éva A tojásárus hosszúnapja című kötete: tizenöt balladanovella, tizenöt örvény, tizenöt hallatlan történet. Történet? Nem, Berniczky Éva (1962) művészetében a szerkezet nem a történet szálai mentén szövődik, hanem mintegy lassú vajúdásban születik meg a papíron. Ez a próza: nem kéz, nem kar. Egyetlen csukló. A mű nem a témából táplálkozik, nem a drámai érdek teszi feszültté, nem az egymást hajszoló motívumegyüttes, hanem az elbeszélői mámor, a figurák és a miliő alapanyagához pontosan illeszkedő, egyedi árnyalatokkal villogó részletek rajza, a kissé szögletes, morzsolódó stílus. Az elbeszélések olvasója lépten-nyomon érzékeli a motívumok rivalitását és egyenrangúságát, a mellékmotívumokban is fel-felderengő lenyűgöző erővonalakat, azt az írói igyekezetet, amely a mű lényeges összefüggését az egész novellára kívánja szétteríteni. Egy vasgyári munkásból hullaházi boncnokot farag a kényszer. Egy tojásárus kofa finom angol szövetből óhajt nadrágkosztümöt varratni magának, de tervét meghiúsítja a szívbeteg szabómester (két csoda nem fér meg ebben a szűkös világban). Egy öregasszony egy fedél alatt él fia első szeretőjével. Látjuk: jó ötletek. De Berniczky nagyszerűsége nem ebből ered. Hanem a meghunyászkodás, megvesztegetés, röstellkedés, elszürkülés, csömör, a keserűség rangján álló melankólia, az egymástól függő emberek ravaszkodásainak ecsetelésében. Figurái, mondhatni, saját sérelmeik cselédjei. S ahogyan az írónő - egy sokszorosan megsodort, hieroglif elbeszélői technika révén - mintegy összeadja a szereplők idült bánatait, elkalauzol "tartósított mindennapjaikba", ahogyan mindig árnyékukkal együtt mozgatja a szereplőket: az a nagyszerű, érett művészet. Írásmódja: tömör, de nem megvilágítatlan; sokrétűen rejtélyes, de világos; ízlésesen barokk, de nem kibogozhatatlan. (A könyvet gondosabb "felelős szerkesztő" remekművé pöccinthette volna.)

Első kötet, fortissimo.

- báthori -

Magvető Kiadó, 2004, 200 oldal, 1890 Ft