Berniczky Éva

Az ezeregyedik csincsilla

Csomojda már gyerekként közös feleséget szeretett volna szomszédjukban lakó barátjával. Tervüket sokáig véresen komolyan vették. Úgy gondolták, ketten könnyebben elbánnak a környék legproblémásabb nőjével akár. Meg aztán egy feleség kevesebbe kerül, mint kettő. Mindenképpen gazdaságosabbnak tűnt a közös háztartás, legalábbis barátja számításai szerint. Mert Csomojda ötletük felmerülésekor nem tudott se számolni, se becsületes masnit csomózni, pedig az utóbbi tudományban való jártasság elengedhetetlen a hajadonok fejének bekötéséhez. Szégyenszemre a közönséges cipőfűzés is kifogott rajta. A barátja azt tanácsolta, soha senkinek ne vallja be járatlanságát, higgye csak mindenki az ellenkezőjét. Hiszen éppen ezért vannak ketten, hogy egyikük hiányossága idő előtt ki ne derüljön. Ha nem jár el a szája, mire elérkezik az ő idejük, addigra megtanítja mindkét műveletre.

Akkoriban szorgalmasan gyakoroltak a kerti faházban. Csomojda átszellemülten hallgathatta barátját, aki egész délután fennhangon számolt. Szinte alig vett levegőt, így néha ezerig is eljutott. Ha elfáradt, pihenésképp elővették a gyakorlózsineget, s hozzáláttak a hurkoláshoz, a kötőzéshez, ahogyan ők nevezték. A kötőzés nagymestere addig kötötte a göböt a cukorspárgára, míg az eleje és a vége el nem tűnt a kis huroklabdacs közepében. Ezt az összegabalyított szálat kellett a tanítványának türelmesen kigöböznie. Csomojda sokat vacakolt tömpe ujjaival, tövig rágott körmei is hátráltatták, mégsem adta fel, nem vágta a csomót sem földhöz, sem át, a foglalkozások végéig derűs maradt, vagy csak nem hordott magával ollót. Látszatra beérte barátja jutalmával, aki a sikeres bogozásért cserébe önfeláldozóan folytatta a számolást, míg rájuk nem esteledett. Pedig Csomojda kimondhatatlanul félt a sötétben, reszketve futott a házukig. Míg egyik nyáron rá nem szokott a füttyszóra. Esténként az apja kiállt az ajtajukba és addig fütyült, míg ő haza nem ért. Ettől kezdve kifejezetten szeretett félni. Akkor és kizárólag abban az esetben indult el, ha meghallotta az ismerős dallamot. A magas hangoktól varázsütésre tért vissza a biztonságérzete.

Az örege halála azonban mindent megváltoztatott. Csomojda a szertartás után sötétedésig bolyongott a temetőben. Időnként meg-megállt hallgatózni, de bagolyhuhogáson kívül semmi nem törte meg a csendet. Csalódottan botorkált el a temető kapujáig, s mivel a külső bátorítás elmaradt, mielőtt kilépett az utcára, csücsörített, megpróbálta utánozni az apját. Maga is csodálkozott, milyen hamar belejött a fütyülésbe. Olyannyira, hogy a bátorsága hirtelen a megengedett mérték fölé emelkedett. Előbb csak enyhén émelygett saját merészségétől, aztán már öklendezett, a gyomra furcsán remegett, hajszál választotta el a hányástól. Aztán mégis sikerült legyűrni a gyámoltalanságát, egyetlen darabban kebelezte be, rágatlanul tüntette el. Talán túl nagy volt, vagy szögletes, azért sértette fel a gyomorszáját, de mire ösztönösen odakapott, ahol a szúrást érezte, gyermekkora már lejjebb is csúszott, faházastul, emésztetlenül. Beszorult a vastagbelébe, csúnyán bekeményedett, hiába feszítették külső ingerek, nem és nem akart kijönni, kezdetét vette a kapitális székrekedés. Csomojdának ezen az estén az erőlködéstől nőtt hosszúra a körme. Hamvasszürke arcán felborzolta a pihéket a szél, vacogva húzta testébe végtagjait, így egyenlítette kezéhez a lábát, hogy kényelmesen négykézlábra ereszkedhessen, s minél kevesebb látsszon futásából, ne hallja senki talpának dobogását. Csak a körmét felejtette el tövig lerágni, finoman kocogott a macskaköveken.

A barátja nem esett kétségbe az átalakulástól, de jobbnak látta, ha elnapolják a nősülést. A nők műkörmöket ragasztatnak és legalább háromszínűre festik a hajukat manapság, kész leégés, sopánkodott. Akárhogyan nézi, ilyen infláció mellett a feleség felesben is ráfizetéses, úgyhogy szerinte előbb meg kell gazdagodniuk. Most már egyikükön sem fog ki a számolás, sőt együtt felveszik a versenyt a legmenőbb mérlegképes könyvelővel, az irodájuk pedig egyelőre belefér egy számzáras aktatáskába. Eljött az ideje kisvállalatuk megalapításának. Csomojda & Társa, tenyészthetnének esetleg valamilyen jól kifizetődő prémes állatot. Csomojda figyelmesen hallgatta az újabb ötletet, remegett a bajsza, hamvasszürke arcán kigyúlt egy morzsányi babarózsaszín. Előre örült a kötőzésnek, elképzelte a több kilométernyi hálót, amit a ketrecekhez készítenek. Sűrű szövésűt, biztonságosat, ahonnan semmiképpen nem szabadulhat a tengernyi sok nőstény nutria. Csomojda megrögzött nutriapárti volt. Leginkább azért, mert elvakultan rajongott a pelmenyiért.

A jó pelmenyi titkát, győzködte leendő üzlettársát, a szibériai nők őrzik. Nélkülük az Urálon innen ezt a nyers állati ízt semmi mással nem lehet elérni, csakis nutriával. A pelmenyi töltelékében ugyanis pofátlanul keveredik a földrajz, a leghidegebb Ázsiában is kimutatható csipetnyi Dél-Amerika. Szóval, nincs mese, választaniuk kell, vagy a csonttá fagyott nő, vagy a nutria a magas Andokból. Másképpen nem állítható elő ez az utánozhatatlan íz. Nem panaszkodhatnak, ma már nem kell száműzetésben senyvedniük a megfelelő nőért, se kivándorolniuk a nutriáért, hogy igazi húsos derelyét egyenek. És közelebb húzta magához a gőzölgő tésztát, vajat olvasztott rá, megszórta borssal, őrölt paprikával, meghintette néhány csepp ecettel. Mégsem sikerült megvédenie az egyébként gusztustalan rágcsálót. A barátja pelmenyijét valószínűleg fölös számú némber szaggatta, vagy túl sok nutria került a töltelékébe. Kapott is az ételtől akkora mérgezést, hogy a gyomra helyén nem maradt más, mint rontás. Magasztalhatta neki ezután bárki az állat értékes kékesbarna prémjét, megkeményítette a szívét, és ellenkezést nem tűrve jelentette ki, ilyen patkányfélét semmiképpen sem tartana. Amikor már elkészültek a ketrecek, figyelmeztette Csomojdát, rábízza ugyan az állomány beszerzését, de vigyázzon, mert ha esti számláláskor nutriát talál közöttük, egynek sem kegyelmez. És mutatta a gyilkos mozdulatot, egyértelművé téve, tudja ám, hova kell ütni, villámgyorsan veszi majd az ellenség fejét.

Csomojda ennek ellenére makacsul ragaszkodott a nutriákhoz, főleg az igénytelenségük és a gyors szaporulat miatt. Néhány hét leforgása alatt be is szerezte az induláshoz szükséges családokat. A városban óvintézkedésből elterjesztette, hogy ő bizony ritka és kényes csincsillákat tenyészt. Megteltek hirdetéseivel a lapok, óránként bemondták a rádióban, a tévé különleges csincsillaként mutatta be a kékesbarna bundájú nutriákat. A barátja hamar megfeledkezett fenyegetőzéséről, annyira lekötötte minden idejét a könyvelés, majd három évig, pontosabban kerek ezer napig közelébe se ment állítólagos csincsillaállományuknak. Egészen addig, míg meg nem született az ezeregyedik példány. Csomojda ezen a napon elégedetten fütyörészett, s estére nem bírta tovább, muszáj volt valakinek elbüszkélkedni, beszámolni a nagy eseményről. Először merészelte odacipelni üzlettársát a ketrecekhez. Gondolta, lesz, ami lesz, ő bizony megszámolja neki a rágcsálókat. Szándékosan a kis hamvasszürkét hagyta ezeregyediknek, azon még valóban nem látszott egyértelműen, miféle szerzet. Lehetett volna csincsilla akár. Csomojda azért ügyesen visszamenekítette a ketrecbe, és barátja józan eszében bízva várta, vajon megkegyelmez-e. Hiszen bőven összejött a bundára való, most már akár meg is nősülhetnek. Persze előbb meg kell találniuk a nőt, aki nem különbözteti meg a nutriaszőrmét a csincsillától.