Berniczky Éva

Emberkert

Palikáról, a falkavezérről túl későn derült ki, hogy valójában szuka. Akkor, amikor már senki nem vette volna a szívére az átkeresztelést. A kölykei is azután keveredtek elő, amikor teljesen kinyílott a szemük, s az intézet szigorú kertésze kész kutyák elé lett állítva. És bár az asszonyságnak krokodilbőr feszült az arcán, mégsem tartott a prágai nagyköveten kívül senki, még a hét kutya sem Mandi nénitől. A hajdani gimnáziumi biológiatanárnő szemvillanás alatt megszelídült, ha nyakába akasztotta a leszüretelt cukkíniket. Napszítta sapkájával, amelyre eredetileg kék festékkel azt nyomták, Nu, zajac, págágyi!, fölöslegesen riogatott. Ugyan kiben keltett volna félelmet, a Megállj, nyuszi!, vagy esetleg a Várj csak, te nyúl! A sild balján valóban szedte a véknyát a nyúlforma, kergette a felismerhetetlenségig halovány szürke pacni. Különben aki hírét sem hallotta ennek a korszakos rajzfilmsorozatnak, annak nemigen hiányzott a cirill betűk mellől a kifakult ordas, amely rekedtes hangon folyton azt üvöltözte, nu, zajac, págágyi! Hiába, Mandi néni, akár az agyafúrt nyúl, jóval túl a hetvenen a toportyánok elől mindig időben leguggolt, holott sohasem volt pionír, és így a bajok valahogyan soha nem találták a helyén, némi keresgélés után átsuhantak a feje fölött. Pedig kicsivel lejjebb murokot gyomlált éppen, meglehet, uborkát kacsolt, vagy a hosszas hajlongás után az epekövein igazított. Elővette a porta ablakából az összecsomósodott karlsbadi sót, kapirgált a zöldes üvegcséből úgy kávéskanálnyit, azt feloldotta pohárnyi vízben, s felhörpintette a zavaros oldatot. Kicsit leült, várt türelmesen, még mindig bízott abban, hogy valóra válik a lehetetlen, műszálas pantallója elegáns zsorzsett nadrágkosztümmé változik, mert Mandi néni köztudottan azt szerette, ami természetes. Fürdőbe nem utazik akármiben az ember, olcsó műszálban nem adhatja magát drága orvosok kezébe. Csakis olyanban, amiről messziről látszik, viselőjében öklömnyi kövek nőnek, felépül belőlük Karlovy Vary. Híres doktorok helyett azonban továbbra is Palikáék szimatoltak körülötte, s az amúgy kitűnő reflexszel megáldott jószágok hiába csattintották össze fogaikat, nekik sem sikerült elkapni annak a láthatatlanul kotyvasztó alkimistának a bokáját, aki kertészük bensőjében mesterkedett. Mire a kis lábaskában megmelegedett az ebéd, Mandi nénit rendszerint el is engedte a görcs.

Augusztusban kígyóformájú cukkínikkel sétifikált, leszüretelte a hosszú termést, nyakába akasztotta, úgy vitte haza az intézetből, ahol a fia nevén kertészként dolgozott. Derék utódja ezalatt otthon a tintával megfestett hortenziákat irtotta, pedig a kivénhedt tanárnő évekig kísérletezett velük, mindig más és más arányban öntötte a tövekre a tintát, amíg a bokrok kivételes indigókék ernyőket nem növesztettek. És most a fia, ameddig a szem ellát, fűmagot vetett. Be kell hozni a félévszázadnyi lemaradást, ezentúl olyan lesz itt minden, mint bárhol másutt a világban, majd meglátja, anyám. Ám Mandi nem várta meg, míg a saját kiskertjében táblácskát szúrnak elé A fűre lépni tilos! felirattal. Valahogyan csak keresztül kell mennie a kifogástalan pázsiton. Rosszabbik esetben, megtanul pázsitot ugrani. Igaz, ahhoz bizony meg kell fiatalodnia, barníthatja őszes haját diófalevél főzetével, vérre hulló fecskefűvel égetheti a szemölcseit, vértelen ajkát alkörmös szőlővel pirosíthatja, belezsugorodik a zsorzsett kosztümbe, és elindul az intézetbe, amelynek szomszédságában lakik egykori tanítványa, a prágai nagykövet. Ilyenkor rendes évi szabadságát tölti itthon a villájában, illetve inkább kint az udvarán az asztalánál, amellyel napóraként járja be zsebkendőnyi kertjét. Ha esik, ha fúj, kint ül rendületlenül a nagykövet, eszik és iszik bárkivel, reggeltől estig tart a fogadóóra a diófa alatt.

Amikor a diplomata egy szál gatyában előkeveredett asztala mellől, vendége csak annyit súgott: DNS. A házigazda halálra vált arccal próbált vigyorogni, de Mandi tanárnő kíméletlenül kimondta, emlékszel, fiam, háromszor fogott ki rajtad annak idején a dezoxiribonukleinsav. A nagykövet sietve invitálta az asztalához, mintha mindketten késésben lennének, s amint leült, töltött a poharakba, magának vodkát, vendégének tojáslikőrt, csakhogy felejtsék már azt a gyalázatos fehérjeszintézist. Hiába ügyeskedett, az öregasszonyt nem lehetett lebunkózni. Megkérdezte, vajon sejtik-e ott a csodálatos arany Prágában, hogy az egyik nagykövetnek fogalma sincs az élet lényegéről. A diplomata zavarában azzal védekezett, a rezidenciáján reggelente ő, isten bizony, kilyukaszt tűvel egy nyers tojást, és minden erejét összeszedve azon a parányi lukon pohárba fújja, vagy ha kevés az ideje, kiszívja a tartalmát. Egyik módszer sem jobb a másiknál, ne tudja meg, közben milyen éktelen kínokat áll ki. Vagy pattog a füle, mintha szerpentinen emelkedne, vagy a szeme ugrik ki a helyéről, mintha mágneses szippantóval tapadnának rá, de a tojás sárgája csodával határos módon nem folyik ki burkából, és ő úgy nyeli le sértetlenül, mert megtanulta legyűrni a torkából azt a gombócot, amelyet Mandi néni növesztett oda. Édes fiam, cuppogta a tojáslikőrt az utolsó és egyetlen tanú, akkor most már értem, miért nem hallani ki a hangodból fals zöngét, bármit mondhatsz, az tisztán madrigál. Nem árullak el, teszi hozzá, ha te is segítesz. És elsírja az indigókék hortenziákat, meg azt is, hogy spenót lett körülötte az egész világ, ráadásul az utóbbin nem közlekedhet észrevétlenül, hiszen a fű nem nő ki nyomában. Kénytelen Palikára mutogatni, miközben az a szegény pára olyan ártatlan, mint a ma született kölyke, amelyiknek még nem nyílott ki a szeme. Hát ha már így esett, hogy nagykövet lett az ő hatökör tanítványából, figyelné már ki ott a nagyvilágban, mi módon lábalnak át a friss gyepen azok, akik ezt a pázsitosdit kitalálták.

A nagykövet vagy még mindig nem nézett utána a DNS-nek, vagy éppen túl sokat tudott róla, de hamarosan különrepülővel irdatlan küldemény érkezett Mandi néni címére. Tanítványa egész kertet postázott neki, valamennyi tartozékával együtt. A föld, a pázsit, a bokrok mind-mind külön volt csomagolva, mint szétszedhető konyha- vagy szobabútor elemek. Egyedül össze sem rakják, ha az előrelátó nagykövet nem küld okleveles prágai kertészmérnököt a szállítmány kíséretében. Még a magasan képzett szakember is napokig tüsténkedett, amíg az egymáshoz illeszkedő részeket megtalálta. Amikor elkészült, a kertészmérnök becipelte a puzzle közepére a szőnyeggé gömbölyített jókora hengert, hirtelen mozdulattal fellebbentette, és ráborította az összerakott kertre, az ott kíváncsiskodó tulajdonosra. Szerencsére nem történt semmi baj, mert a bukszusoknak, tujáknak, öregasszonyoknak előre ki volt lyuggatva a helyük. Az üde pázsit kellős közepében ott magasodott az intézet szigorú kertésze, percekig nem moccant, annyira elbűvölte a látvány. Később aztán elunta a bámészkodást, indulni szeretett volna, csakhogy amikor lépni készült, akkor vette észre, hajdani tanítványa előre eltervelt szándékkal kifelejtette ajándékából a járóköveket. Így lett teljes jogú tulajdonosa Mandi néni a zöld övezetnek, amelyet többé nem hagyhatott el. Legfeljebb aközött választhatott, bálvánnyá meredjen, vagy törpévé zsugorodjon-e. Szégyenében a szemére húzta a sapkáját, ne lásson és ne lássák, ne ismerjen rá senki és semmi, inkább higgyék azt, hogy része a kertnek. Palikát azonban nem könnyű becsapni. Azóta keservesen vonyít a kerítés tövében, nem mer keresztül ügetni az érintetlen füvön. Összecsapzott szőréből messzire világít fehér hasa, véresre szopott csecsei belelógnak a semmibe, a szerencsétlenje már megint megfialt.