Balla D. Károly

Karácsonyi flódni

Külön-külön is élvezhető, egybefűzött kedves történeteket mesél el Petőcz András új könyvében. Pontosabban nem is ő sztorizik, hanem narrátor főhőse, a Tóni gyerek, aki nem sokat öregszik a felölelt emberöltőnyi idő alatt, végig ugyanazzal a gyermeki közvetlenséggel és derűvel adja elő a legendárium epizódjait, azokat, amelyek a családi fényképalbum lapozása közben jutnak eszébe. Az emlékezés már-már szükségszerű: az egybegyűltek jeles alkalomra, Apa születésnapjára készülnek, minden készen áll, megterítve az asztal – csupán a családfő késik, hiába várják, nem érkezik meg. Ebben a godot-i helyzetben a kedélyes, látszólag jelentéktelen történetek közei, üres terei feszültséggel töltődnek fel, megnyitják az értelmezés terét, és itt már a gyermeki naivitáson túlmutató értelmet nyernek az események, helyzetek, motívumok.

A rendszer bármelyik eleméről kiderülhet, hogy az élet nagy igazságát jelképezi, történelmi összefüggésekre mutat rá vagy akár bölcseleti következtetések levonására fel az értelmezőt. A könyv közepe táján például megtudjuk, „nagyon nem mindegy, hogy a cserépkályha járatai hogyan is kanyarognak ott, a cserépkályhában, mert egyrészről a járatoknak kanyarogniuk muszáj, mondta a Pali bácsi, … másrészről fontos a kályha jó huzata, hogy húzzon az a kályha rendesen, nehogy visszalökje a füstöt, … mert ha ellenszél van, és befúj netán a kéménybe a szél, akkor szintén komoly bajok lehetnek”. Mi ez, ha nem életfilozófia?! De tovább megyek. Ugyanebben a történetben Tóni és Pali bácsi sétát tesz a városszéli csalitosban, felfigyelnek egy sárgarigóra. Nem szeretnék elriasztani, de észreveszik, a madár valami különös halmon billeg. Így bukkannak kidobott kályhacserepekre, és a mester eltökéli, ami egyszer cserépkályha volt, annak újra azzá kell válnia. A törmelékhegyből kibányásszák, hazahordják, megtisztogatják a későbbi csodás családi tűzhely elemeit. Nem kell különösebb bölcselem ahhoz, hogy példázatként értelmezzük a látszólag egyszerű sztorit, mert ugyan nem rejtett halmokból próbáljuk-e a magunk számára kimenteni boldogságunk apró cserepeit?

Ugyanígy: lehetetlen nem felfedezni a család étrendjében az identitás kialakulásának bonyolultságát, az etnikai és vallási örökségek, hatások összetettségét. Mi mást is szimbolizálhatna Bozenka néni tócsnija, vagy – és leginkább – a karácsonyra készített és élvezettel elfogyasztott flódni?

„Azt mondta az apám, a megvalósulatlan álmok szomorúvá és beteggé tehetik az embert” – vallja Tóni hangján a szerző, aki maga is az álmok pártján áll, a háttérben meghúzódó történelmi és családi tragédiákat angyali derűvel oldja fel, és ami a felnőttet komorrá és beteggé tehetné, azt a gyermeki emlékezés fantáziájával és a remény hitelességével teszi elviselhetővé.

Bár Apa nem érkezik meg a regény végére, bízhatunk abban, hogy a várakozás nem volt értelmetlen. Mint ahogy afelől sem lehet semmi kétségünk: a sárgarigó előbb-utóbb visszaszáll az életünk cserepeit rejtő halmokra. (Petőcz András: A születésnap. Palatinus, 2006.)