99:  jan-febr  márc-ápr  máj  jún-júl  aug-szept  okt-nov  dec

A dolog véglegesedni látszik: ősszel ott lehetünk a Frankfurti Könyvfesztiválon. Én kiadóként, az UngBereg-Pánsíp kiadói műhely képviseletében és új könyveinket bemutatva. Éva pedig íróként - szereplései is lesznek. Ezt eléggé nehezen tudja megemészteni; zavarja, hogy valamelyik Nagy Kárpátaljai Költő helyett ő kapott meghívást. Voltaképp megértem, és biztosan lesznek, akik felhúzzák az orrukat. Vele ellentétben én azonban azt mondom, hogy a borzalmas kivitelezésű és szerkesztetlen könyveket megjelentető kiadók helyett éppen engem hívtam meg, egyáltalán nem veszem zokon, sőt, méltányosnak találom. Őszintén szólva az Intermix zöld sorozatát nem tudom elképzelni egy európai könyvfesztivál standján...

*

Roppant kellemes alkalom: a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Kortárs Irodalmi Központ rendezésében hosszabb ideje zajló X beszélget Y-nal sorozatban Lator László beszélgetőtársa lehettem. Én voltam egyébként a rendezvénysorozat utolsó vendége, még a patinás Károlyi Palotából is kiszorultunk (tatarozzák), helyette egy közeli zeneiskola előadótermében került sor a találkozóra. "Gyülekezés közben" megkérdeztem Latortól, nem lenne-e szükséges ezt-azt egyeztetnünk, mégis, miket akar tőlem kérdezni, hogyan építsük fel az estet. Azt mondta, hogy inkább legyen spontán a dolog. Ebben egyetértettem vele és teljesen rá hagyatkoztam. Persze nagyon jókat kérdezett, olyanként, aki pontosan és "belülről" ismeri a problémáinkat. Bár nem biztos, hogy a közönség nagyon örült ennek, de az életrajzi vonatkozások vagy a kárpátaljai "élet" túlrészletezése helyett irodalmi, alkotáslélektani, stiláris kérdéseket taglaltunk, s nekem nagyon jólesett, hogy kifejthettem nézeteimet a modern költészetről, írói szerepről, saját alkotásmódomról. Külön öröm, hogy közben-közben néhány versemet elmondta Mácsay Pál.

A beszélgetés szövege rövidesen könyvben is megjelenik, a szervező-műsorvezető Havas Judit megígérte, majd küldik a korrektúrát, hogy az élőbeszéd pongyolaságait szerzői igazításokkal kiküszöbölhessük.

*

Az Ünnepi Könyvhétre megjelenik Éva második meséskönyve Fejezetek az Üvegházból címmel az Új Mandátum kiadó gondozásában.

*

Ma Csönge a könyvtárból elhozta rég nem látott nagy szerelmemet, Szerb Antal Utas és holdvilág-át, kései kamaszidőm (én 25 éves koromig voltam tizenéves!) rajongott kedvencét.

Egy ideje már kerestem ezt a könyvet; főleg, amióta kiderült, hogy talán valóban sikerül eljutnunk Olaszországba (ez most már szinte biztos: vízumunk is megvan; bár ahogy azt valamelyik magyarországi sportvezető mondta csapata tagjainak a hatvanas években: egy nyugati út akkor biztos, ha már visszajöttünk róla). Én nagyon úgy emlékeztem, hogy nekünk is meg kell lennie az Utasnak, de Éva évek óta nem találja. És nem tudták ideadni a könyvtárban sem, bár Ili, a magyar osztály vezetője sejtette, hogy mindenképpen van belőle legalább egy példányuk, de a nagy költözködés után (új épületbe kerültek) még nem jöttek egyenesbe, így nem találták.

Most a napokban, ahogy közeledik az olasz út, újra szóba hoztam és Éva újra megkérdezte Ilitől, aki ma fel is hívott minket: megvan! Csönge át is ment érte.

Az időzítés tökéletes: holnapután indulunk a nagy útra. Igaz, első nap csak Pestig jutunk el, de másnap Kende Péter - Párizsban és Pesten vegyesen élő szociológus-politológus professzor, rangos fuvarosunk - korán akar indulni, és ha sikerül, már Torre Pelicében, a konferencia helyszínén akar aludni. Mi titkon reméljük, hogy ez nem jön össze: legalább valamit lássunk Itáliából, ha meg kell szállnunk útközben egy kisvárosban.

Eredeti tervünk az volt, hogy saját kocsival vágunk neki, de aztán - külső figyelmeztetésre - ezt túl kockázatosnak találtuk s letettünk róla, főleg, hogy Péter felajánlotta a lehetőséget. A társaság kitűnő lesz: a negyedik utas Kőszegi Ábel, rádiós jó barátunk. Péter pedig vélhetően végigsziporkázza az utat - ám ezúttal ez aligha kárpótol bennünket Velencéért, Cremonáért, Veronáért, Milánóért - ott húzunk majd el közvetlen közelükben.

Alig vártam, hogy belelapozhassak az Utasba. És mi az első két mondata? "A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal."

Hát ez a könyv lesz nekem sikátorok és lagúnák helyett, már látom.

Az Utas egyébként kicsit nálam Kiskovács Évát is jelenti. Ő nyomta a kezembe, meglehetős célzattal: az Utas Évájában magára ismert, s nekem ajánlotta a regényt "használati utasításként" őhozzá. Őszintén szólva sem erre, sem a regény történéseiből nem emlékszem szinte semmire; ellenben a könyv hangulatára nagyon is, pontosabban inkább arra az érzelmi állapotra, amelybe engem a regény juttatott. Valami szerelmes elfogódottság volt ez is, édes, felemelő érzés - vajon húsz év múltával is nyújt-e ilyen élményt?