Balla DK webnaplója - tovább a legfrissebbhez
Frisseim:
 

o

97:  jan  febr  márc  ápr  máj-jún  júl-aug  szept-okt  nov  dec

1997. március  (a webnapló előtti korszakból)

Februárban meghalt Hrabal. 82 évesen így meghalni: madarak etetése közben kiesni a harmadik emeleti ablakból: maga a költészet. Ahogy Esterházy írná: „Ez azért szép.”

A múlt héten Ginsberg halt meg. Az ezzel kapcsolatos apró érdekesség: az új Pánsípba Bagu adott egy verset, ennek két utolsó sora: „és az üvöltés elkezdi megírni / ginsberget”. Amikor nyomdába adtuk a lapot, a versnek még nem volt aktualitása. Mire megjelenik, Ginsberg már halott.

*     

Pesten, az írószövetségi választmányi ülés szünetében Fodor András atyailag megkérdezte: "Mi ez a háború közted és Oláh János között?" A dolog meglepett, és ki is fejeztem értetlenségemet: háborúról szó sincs. Ők közöltek egy cikket, arra én írtam egy reagálást, ők a reagálásomat nem hozták le. Ennyi. Mindezt levélben már tisztáztam is Jánossal, és eszem ágában sincs főszerkesztői jogát elvitatni, hogy azt közöljön vagy ne közöljön a lap, amit ő helyesnek tart. Barátinak mondható viszonyunk azóta is töretlen.

Itthonról azért újra írtam Oláhnak. Kifogásaimat, ellenérzéseimet a publikált cikkel szemben fenntartottam, egyben János elnézését is kértem, ha levélváltásunk során bármivel is megbántottam-megsértettem volna.

Ez a história még a múlt évre húzódik vissza. A Magyar Napló novemberi száma hozta Váralljai Csocsán Jenő grafikonokkal alaposan megtűzdelt Magyarország romlása a demográfiai mutatók tükrében c. tanulmányát. Én erre azonnal reagálni akartam, később letettem róla, mert úgy gondoltam, nem vitaindítónak szánták. De a következő számban Tornai József igen bölcs írással kapcsolódott a témához (nézeteit maradéktalanul osztani tudtam), s úgy gondoltam, a lap ezek szerint mégis teret ad a reagálásoknak. Ekkor írtam meg és küldtem el a magam írását. Talán a legjobb, ha érdemi részeit ideillesztem:

…a szerző hiteles adatokra támaszkodva mutatja ki, milyen veszélyes tendenciák rajzolódnak ki Magyarország népesedési adataiból. Megtudjuk például, hogy 1981 óta a születések száma folyamatosan és növekvő mértékben alatta marad az elhalálozások számának, s ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy "1981 óta 330 374 fővel fogyott az ország népessége, tehát egész megyényi lakossággal, s ez a folyamat egyáltalán nem látszik megállni, hanem inkább fokozódik." Ez valóban ijesztő jelenség. Ám jobban megrémültem a következő két mondattól. Nem is tartalmuktól, hanem szemléletüktől. Mielőtt idézném, szeretném felhívni a figyelmet, hogy a fenti állításban szó szerint "az ország népessége" szerepelt, s erre csattannak rá az alábbiak: "Hangsúlyoznunk kell, hogy ez a fogyás még nem a tényleges pusztulást jelzi. Nincs benne a cigányság növekvő lélekszáma." Hoppá! Hogy világosabb legyen, a szerző folytatja: "Becsült adatok alapján a cigányság lélekszáma 1971-ben 320 000 fő volt, amely 1995-re kb. 520 000 főre gyarapodott. A tényleges fogyás tehát 330 000 + 200 000 = 530 000 fő." Tetszik érteni? A fenti állítások sugallata szerint: 1) a cigányság nem tartozik bele az ország lakosságába; 2) a lakosság csökkenésének számát meg kell tetézni a cigányság növekedésének számával, hogy a "tényleges pusztulás" mértékéről pontosabb fogalmunk legyen.

A szerző maga is észrevehette, hogy "az ország népességé"-ről szólva a dolog mégis sántít, s a következő mondatban már így pontosít: "A magyarországi magyarok fogyása az utóbbi évtizedekben elérte a félmilliót, a lakosság 5 %-át, míg a sokkal nehezebb körülmények között élő cigányság lélekszáma nagymértékben emelkedett." De a "magyarországi magyarok"-ról újra visszatér az országhoz, rögtön a következő mondatban: "Az ország mind gyorsabban halad a herderi jóslat beteljesülése felé, és jelenleg a legjobb úton van ahhoz, hogy finnugor rokonaink, a lívek sorsára jusson."

Szóval hogy is van ez? Végül is mi taszítja a végpusztulásba "az országot"? Illetve, ezek után: kicsoda "az ország"? S ha már a cigányság szaporodásának a magyarság fogyásában ilyen aláhúzandó a szerepe, akkor miért nem olvashatunk ebben a cikkben valamit a magyarországi románok, szlovákok, szerbek, németek lélekszámának a változásáról? S ezt vajon kivonni vagy hozzáadni kell a bűvös mutatókhoz? (…)

Nincs ennek a számolgatásnak, egészen véletlenül, egy ici-pici rasszista mellékíze?

(…) No és aztán a lívekkel való példálózás… Ha ismereteim nem csalnak, a lívek soha nem alkottak tízmilliós nemzetet és önálló államiságuk sem igen volt, azonkívül pedig, ha jól tudom, nem kihaltak, hanem beolvadtak a lett nemzetbe (már a század elején is csupán pár ezren beszélték a lív nyelvet), sorsukat e tekintetben inkább a Magyarországon megtelepedett kunokéhoz lehetne hasonlítani.

(…) az alább idézendő néhány mondat elolvasása után rájöttem, hogy nem demográfiai tanulmányt tartok a kezemben, hanem propagandaanyagot, amelytől még akkor is irtóznék, ha esetleg jó ügyet propagálna. Az írás közepe táján a szerző ugyanis a következőket jelenti ki: "Az a társadalom, amely szerint a művi vetélés különleges és csodálatos vívmány, vagyis alapvető érték, pusztulásra van ítélve, és el is pusztul, ha ki nem józanodik. Az anyagelvű világnézetből eredendően következő élvezethajszolás helyett csak a keresztény áldozatvállalás biztosíthatja a magyarság fennmaradását."

Ezek után csak néhány "költői kérdésem" lenne (tekintve, hogy irodalmi lap adott helyet a tudományos köntösbe bújtatott írásnak):

     1) Igazán érdekelne, a szerző fenti mondatában mit (kiket) fed "a társadalom" kifejezés? (Benne vannak-e például a cigányok?)
     2) Véletlenül nem téveszti-e össze a művi vetélést annak engedélyeztetésével? (Mármint hogy melyik a vívmány?)
     3) Valóban "eredendően" élvhajhászok-e a materialisták? (És mennyiben élvhajhászat az abortusz?)
     4) Az ateisták, izraeliták, netán mohamedánok áldozatvállalására ezek szerint nincs is szükség? (Ők csak nyugodtan élvhajhásszanak?)
És végül, de nyomatékkal:
     5) Hol helyezkedik el a tisztelt szerző rendszerében az általában erősen istenhívő cigányok keresztény áldozatvállalása?
     PS. Egyébként pedig, tapasztalatom szerint legalábbis, világnézeti alapon nemigen lehet gyereket csinálni.

Ha a Magyar Naplóban nem is, de a miskolci megyei lapban, az Észak-Magyarországban azért csak megjelent cikkem, ami – legalábbis a példányszámot illetően – sokkal nagyobb publicitást jelent.

Múlt év ősze óta írom új regényemet. Rendkívül lassan haladok. A szöveg alig mozdul előre, miközben gondolataim meg burjánzanak.

Az ellentmondásnak két oka van. Az egyik, hogy nem vagyok eléggé jó író: nehezen és lassan fogalmazok, mert a magam támasztotta igényességnek alig-alig tudok megfelelni. Vagy igényeimet kellene lejjebb szállítani, vagy jobb mondatokat írni. Egyik sem megy igazán, így aztán döcörészik a munka.

A másik ok, hogy magánál a születő szövegnél – első regényem, a Szembesülés megírása óta – jobban érdekel az írás folyamata. Ugyanakkor ezt a folyamatot szeretném teljesen függetleníteni magától a regénytől. Olyasmit szeretnék csinálni (itt az írni vagy alkotni nem lenne pontos), mint egy fiktív szabásminta vagy fiktív szakácskönyv. Létrehozni valamit, ami látszólag egy regény megírásának (ruha- és ételkészítésnek) a pontos, adekvát algoritmusa, ugyanakkor egyáltalán nem alkalmas arra, amire valónak látszik. Illetve nem is látszik, merthogy valahol a szöveg funkcionális pontján le is leplezi magát.

"Én kérem egy regény vagyok, amely itt íródik, az Ön szeme láttára. De ez nem igaz, mert csalok és nem az vagyok, aminek mondom magam" – valahogy így okoskodhatna szép fikcióm. Sajna: kitalálni könnyebb, mint megcsinálni.

97:  jan  febr  márc  ápr  máj-jún  júl-aug  szept-okt  nov  dec

1997-es naplómból részletek megjelentek:
Ungvári levelek, 1997. Tisztás 2000/február, II. évf. 1. szám