<<előzmény

Egy mondat a világ (3.)

„Nyelvközi” multikulturális szövegjáték

Közlési szándékunk jelzésével követ dobtunk Balla D. Károly (bdk) munkakedvének állóvizébe, s ez meglátszott a váratlanul folytatásba vett Munkanapló gyarapodásán is.

December 8: Amikor úgy éreztem, nincs több tennivalóm a szöveggel, vettem egy nagyon mély lélegzetet, és elküldtem a Holminak. (Ez a véglegesnek tekintett, „rövid” variáns 46 ezer karakternyi.) Gyanúsan sokáig késett a válasz. Már kezdtem úgy érezni, hogy talán mégis túlbecsültem a művemet, és nemcsak hogy nem kiugróan jó írás ez, hanem még a tőlem elvárható szintet sem éri el; hiába dolgoztam vele hónapokig. Amikor már majdnem lemondtam róla, érkezett Réz Pál főszerkesztőtől az e-mail (!): „Kedves Károly, novelládat többen is elolvastuk, innen a késedelem. Erős, okos, ravasz írás! Szívesen közöljük. Kis türelmedet kérem – sok az elfogadott kéziratunk.” Huh!!!

December 12. Alig pár napja lelkendeztem azon, hogy a Holmi elfogadta közlésre Tejmozi c. novellámat, amely a néhány hónapja elaltatott, Egy mondat a... c. interakcióm egyik végterméke. Ma pedig Cseke Gábortól kaptam levelet: a Romániai Magyar Szó mellékletében leközölnék sorozatban az anyagot, nemcsak a novellát, hanem a járulékos szövegeket is, így a munkanaplóm egyes részeit. Boldogan visszaírtam: állok elébe, épp csak a teljes verziójú szöveggel még nem vagyok készen. Ha pár hónappal ezelőtt érkezik ez a felajánlás, talán már rég le is zárhattam volna az interakciót: egyik oka annak, hogy megtorpantam, épp a „szakmai érdeklődés” hiánya volt...

December 28. Két napi munkával véglegesítettem Tejmozi c. „multikulti” novellámnak azt a változatát, amelyben benne foglaltatnak az Egy mondat a... nevezetű interakcióm keretében kapott, más nyelvekből fordított idézetek, még ám mind az 53...

Eközben – miután hónapok óta nem foglalkoztam a szöveggel és kellően eltávolodtam tőle – azt is megállapíthattam, hogy a korábban nagyon disszonáns hangot megütőnek, oda nem illőnek tartott vendégmondatok korántsem lógnak ki annyira a novellámból, mint éreztem. A néhány hónapra magára hagyott mű mintha szervesítette volna őket.

Lehet, hogy frappánsabb befejezés lett volna a végleges szövegverziót nyárra elkészíteni és egy kis hírverés kíséretében itt (a szerző honlapján – szerk. megj.) megjelentetni. Ám szinte bizonyos, hogy ezután nyomtatott folyóirat-közlésre nem számíthattam volna (amelynek, valljuk be, főként, ha rangos orgánumról van szó, sokkal nagyobb a szakmai súlya, semmint ha az interneten lát napvilágot) – és az se igen képzelhető el, hogy két külön verzió született volna, még ám úgy, hogy mindkettő élni kezdi a maga életét...”

Rácz Péter az alábbiakat írta bdk Tejmozi c. virtuális novellájáról:

„A vendégmondatokat természetesen nem néztem most meg, nem is azokat keresve olvastam, hanem csak úgy, viszont nem is bukkantam egyre sem. Az elvarrás jól sikerült. A végén már nem is lesz érdekes, melyek és hol vannak a kölcsönvett mondatok...

Naplója továbbra is Defoe magyar hangján szólal meg nekem, s ezt dicséretnek szánom. Aztán eszembe jut, hogy ugye már itt, Magyarországon is tanítanak kreatív írást, nyilván nem azért, hogy több, hanem hogy jobb íróink legyenek. Nekik mindenképpen ajánlanám ezt a munkanaplót. Bár a munka sajátsága, hogy bizonyos gombokhoz varrja a ruhát, a szabás-varrás során sok mindent elárul azoknak, akiket érdekel a műhelymunka. Kiket is érdekelhet? Vájt fülűeket, nyilván, széplelkeket, bölcsészeket, írópalántákat, meg rokonszenvező írókat, akik eddig is sejthették, hogy az írás, mint métier (mint foglalkozás – szerk. megj.), olyan, mint a katedrálisépítőé. Egyrészt fejben meg kell lennie az egésznek (nem előre!), miközben a részletek is ott zsibonganak. A fő kérdés azonban, hogy a végén megálljon minden íve, ne repedezzen... BallaDé kicsit aggályos, hogy a már meglévő részleteken esetleg nem szabadna változtatnia, inkább áthidaló bekezdésekkel simítja el a passzítási egyenetlenségeket. Mire én: miért ne változtathatna bármit, bármeddig is? ... Végül is csak a végtermék számít. Hiszen a vőlegény is azért hálás arájának, mert az mindennek ellenére vele akar élni, amit róla tud. Az építkezés műszaki ellenőre vagyok én most: örülök mindennek, ami jó, de a dolgom az, hogy a hibára (is) felhívjam a figyelmet.”.

A Stockholmban élő Gergely Tamás, aki maga is küldött vendégmondatot Ungvárra, a tőle megszokott rámenősséggel faggatta bdk-t:

- Esterházy is épített fel szöveget kölcsönmondatokból; miben különbözik ettől a te módszered?

- Először is: ez egy kollektív és poliglott akció. Az idézeteket nem én választottam, hanem a projektumban részt vevő 30 kolléga. Idegen nyelvekben és kultúrákban járatos író- és szerkesztőtársakat, barátokat kértem arra: magyarul még meg nem jelent kortárs prózaműből műfordítsanak számomra egy-egy mondatot vagy rövidebb szövegrészt azzal a céllal, hogy én ezeket leendő saját művembe beépíthessem. Novellámat csak akkor kezdtem írni, amikor – adott határidőig – beékezett a 43 szerző művéből származó, 30 fordító által 18 nyelvből tolmácsolt 53 darab idézet!

Akcióm második sajátossága tehát az, hogy nem én választottam az idézeteket egy készülő művem számára, hanem a kapott (és meglehetősen heterogén halmazt képező) vendégszövegek alapján kezdtem saját mű írásába.

A harmadik jellegzetesség, hogy az akció alapötletét nyugodt szívvel nevezhetjük olyan posztmodern kezdeményezésnek, amely az intertextualitás zászlaját lobogtatja, ám az eredmény mégis egyfajta hagyományos prózamű. Novellám tartalmilag és történetmondását illetően is a modern realista epika jegyeit mutatja, és csak előtörténetét is beleolvasva válik „szövegművészetté”. Az akció egészének ismeretében világlik ki annak a momentumnak a jelentősége is, hogy prózám főhőse maga is író, aki többek között éppen írói problémákkal küszködik. De a posztmodern önreflexivitástól is tudatosan eltávolodtam, mert ez a probléma egészen más jellegű, mint amilyennel nekem kellett munka közben szembenéznem.

Végül talán az is megkülönböztető sajátossága munkámnak, hogy nem alkalmaztam kollázstechnikát, és nem éltem az idézetek módosításának, torzításának lehetőségével. Nem összeapplikáltam és nem „betűztem”, nem tettem „Függő”-vé az idézeteket, hanem úgy vezettem a saját szövegemet, úgy haladtam mondatról mondatra, hogy egy adott ponton a vendégmondat „elhangozhasson”, sajátomként hasson. A dolog nehézsége éppen abban állt, hogy egy stílusában egységes, egyetlen szerzői-alkotói jegyet mutató, jól olvasható elbeszélés matériáját kellett úgy felépítenem, hogy ne kivesse, hanem szervesítse az idegen anyagot.

- Úgy tűnik, páneurópai novellát írtál; adódik a kérdés: ellopják-e benne Európát?

- Mint Bajor Andor egyik írásából tudjuk, Európáról az az utolsó hiteles hír, hogy elrabolták... Ha csak érintőlegesen is, novellám többször foglalkozik a modern (európai) társadalom problémáival, lévén hogy történetem a civilizációból kivonult, remeteségében is teljes életet élő édesapa és a világ sűrűjében az élettől elidegenedett fia kapcsolatát boncolgatja; márpedig az apa-fiú konfliktus – mondjuk, Szophoklész Oedipus királya óta – eléggé tipikus európai toposz. Ha pedig Európa sorsát a hazátlan és/vagy kihaló nemzetek és nyelvek problémája felől közelítjük, az elrablás tényét ez esetben is rögzíti az írásom, hiszen erős szálként szövődik bele egy saját országgal sosem rendelkezett, nyelvének-irodalmának-vallásának önállóságáért évszázadok óta meddő küzdelmet vívó kisnemzet, a ruszinság sorsa. És, ha csak áttételesen is, de utalok öreg kontinensünk 20. századi történetének egyik legsúlyosabb tragédiájára és annak szenvedő nemzetére. Novellám ugyanis egy zsidó szertartás szerint tartott házasságkötés szimbolikus képeivel zárul.

- Volt már virtuális regényed, készíted az UngParty webszótárát, webesíted a Tejmozival az alkotást... Mi lesz a következő lépésed?

- Fontolgatom, hányadik születésnapom alkalmából lepjem meg barátaimat virtuális öngyilkosságommal, hogy még életemben élvezhessem egymással versengő nekrológjaikat.

Jövő hét végén a Színképben elkezdjük Balla D. Károly Tejmozi című elbeszélésének közlését, s ezzel párhuzamosan a szöveg rendre fölkerül bdk weboldalára is.