Ideiglenes, kísérleti oldal - netPánsíp-átirányítás

Lassan egy emberöltőnyi ideje, huszonkét esztendeje végzek szerkesztői és irodalomszervezői munkát. Ennek első állomása a szép emlékű Lendület volt, amely a hetvenes évek elejétől a Kárpáti Igaz Szó pártlap ifjúsági irodalmi rovataként működött a szerkesztőség kézi irányítása alatt. Mi, akkori ifjú titánok, egy idő után elégedetlenek lettünk a rovat szerkesztési elveivel és megjelenési gyakorlatával, és 1981-ben kisebb palotaforradalmat hajtottunk végre. (Ebben – jellemzi a helyzet sajátosságát – maga a főszerkesztő Balla László és a szerkesztőségi Komszomol szervezet akkori titkára, Móricz Kálmán volt pártfogónk.) Ennek nyomán sikerült átalakítani a József Attila Irodalmi Stúdiót, amelynek addig csak formálisan, ettől kezdve ténylegesen „saját” orgánuma lett a Lendület-rovat, szerkesztését a fiatalokból álló írócsoport három társelnökére (Balla D. Károly, Dupka György, Horváth Sándor) bízták. Részben a családi szereposztás okán (a lap vezetője édesapám volt), részben azért, mert a legtöbb energiát talán én tudtam erre fordítani, a Lendület anyagát ettől kezdve – bár a többiek hatékony segítségével – én állítottam össze s próbáltam számos kompromisszum árán a főszerkesztővel elfogadtatni. (Sejthető, hogy egy kisebbségi nyelven megjelenő pártlap az akkori ideológia-kultúrpolitikai kurzus közepette milyen irodalmi törekvéseknek tudott teret adni.) Apám ötlete nyomán a Lendületet 1983-tól könyvtükör szerint tördeltük (ezt nagyrészt magam végeztem), így a laptestből ki lehetett vágni, év végén összefűzni a 12 számot – egy vágyott irodalmi folyóirat hiányát pótolva így jelent meg öt évfolyama. 1987-ben apám nyugalomba vonult, a lap új vezetősége megszüntette a Lendületet, de elindította az Új Hajtás című kulturális mellékletet, amely ettől kezdve már nem nemzedéki alapon, hanem „általában” adott teret a kárpátaljai magyar alkotóknak (magába olvasztva a Neont, a lap „felnőtt” kulturális rovatát is). Ekkor hivatalosan is tagja lettem a szerkesztőségnek (ezt a családi összeférhetetlenség korábban lehetetlenné tette) és félállású főmunkatársként mintegy két évig szerkesztettem szépirodalmi anyagait. 1990-ben aztán az Új Hajtás is megszűnt…


Ekkor én már más vizeken eveztem. Miközben két éven át magnókazettákon terjesztett hangos irodalmi folyóiratot készítettem Magán/Hangzó címmel, aközben hosszas vergődés után sikerült életre hívni az 1945 utáni Kárpátalja első irodalmi folyóiratát, a Hatodik Sípot. Ennek első száma 1989 őszén jelent meg. Negyedévi (olykor megritkuló) megjelentetését kezdettől egy budapesti kiadói műhely vállalta, én 1993-ig jegyeztem főszerkesztőként. (Amikor lemondtam posztomról és kiváltam a szerkesztőségből, a Beregszászban élő Penckófer János vette át a gondozását. Az 1999-es évfolyam négy számának könyv alakú megjelentetése óta új lapszámmal sajnos a Hatodik Síp nem jelentkezett.) 1993-ban új lapot alapítottam Pánsíp címmel; ennek már magam biztosítottam kiadói hátteret. Nagy példányszámú, sok olvasnivalót közlő kulturális családi magazinnak indult, később egyre inkább „behúzódott az szépirodalomba”, példányszáma minimálisra csökkent és egy igen szűk réteg irodalmi ízlését képviselte. Mielőtt ebben a formájában megszüntettem volna, két mutációját hívtam életre, az egyik a Pánsíp-almanachként éves gyakorisággal megjelenő UngBereg volt (három szám után – 1999., 2000., 2001. – ez is megszűnt), másik a netPánsíp, amely 2000-ben az Interneten indult digitális iratfolyamként. (Miután a nyomtatott verziókat sorra megszüntettem, a világhálós verzió megkülönböztető neve elvesztette jelentőségét, így 2002-től ennek ismét egyszerűen Pánsíp a neve.) E köré épült fel az a kis virtuális birodalom, amelyet UngPartynak kereszteltem, s amelynek ma az irodalmi folyóirat csak az egyik rovata.


Két évtizedes munkámban a legnagyobb gondot kétség kívül az anyaghiány okozta. Ezt kétféle módozatban tapasztaltam. A 80-as években főleg olyan írásokra lett volna nagyobb szükség, amelyekkel „el lehetett adni” egy-egy összeállítást. Ha nem szerepelt a válogatásban néhány „tematikus vers” (szólhattak mondjuk a békéről, népek barátságáról, netán a hősi forradalmakról; dicsőíthették a szocialista vívmányokat vagy kárhoztathatták a bűnös Nyugatot; legtipikusabb példájuk a Lenin-vers volt), akkor az irodalmi oldal egészének a megjelenése vált kétségessé. Néhány „pozitív” írás mellett már elcsúsztak a táj- és szerelmes, netán gondolati versek, még egy-egy pesszimistább kicsengésű novella is. (Jó írásnak akkoriban az „életigenlő” számított.) Így szerkesztőként lehetetlen volt általános minőségi mércét megállapítani: a piroscsillagos, vöröslobogós, békeharcos vers akkor is megjelent, ha költőileg gyatra volt, míg a szocreál elvárásainak pontosan meg nem felelő írás akkor se nagyon „ment át”, ha magas művészi szintet képviselt. 89-ben nagyot lélegeztem: ennek vége, a saját alapítású lapomban már kizárólag esztétikai szempontokat érvényesítek. És nem! A rendszerváltást követő tízegynéhány esztendő súlyos következtetések levonására kényszerített: be kellett látnom, hogy aki magasra tett mércét állítva kárpátaljai irodalmi lapot akar szerkeszteni, az egyfajta csapdahelyzetbe kerül. Újra csak: anyaghiány okán. Az íróasztalfiókok üresek, alkotónk közül többen elhallgattak, még többen elköltöztek; sokan pedig nem képesek átlépni saját árnyékukon, megmaradtak a korábbi évtizedek rossz beidegződéseinél, épp csak a vörös csillagot keresztre, a nagy szovjet hazát kis magyar szülőföldre, a népek barátságát összmagyar összeborulásra, a dicső forradalmi hagyományokat nemzeti sorsverésre cserélték – így aztán megint „tematikus” írások születnek, a kárpátaljai magyar író újra a magasztos téma, a kívánatos mondanivaló révén igyekszik eladni gyönge művészi teljesítményét. Az igazán nívós mű ritka, mint a fehér holló. Ha az ember lapot akar csinálni, alább kell szállítania az igényeit. Továbbá pedig: ha azt akarja, hogy orgánumát – mint „a mi lapunkat” – megbecsüljék, akkor igen gyakran kell döntenie a „kárpátaljaiság” javára… és a nívó rovására. Bármennyire is szeretné, nem szabadulhat bizonyos szerzői és olvasói igényektől, amelyek egyes témák, stílusok, hangnemek preferálását várják el tőle másmilyenek ellenében, az előbbieket a kisebbség identitásának pallérozásában hasznosnak, utóbbiakat károsnak ítélve. Illetve hát: szakíthat ezekkel az elvárásokkal és felhelyezheti a mércét a legmagasabbra, de akkor szerzők és közönség nélkül marad. Azaz: a nívós lap készítésének maga a nívó a legnagyobb akadálya. Mi ez, ha nem a 22-es csapdája?


Az elmúlt évtized szerkesztői tapasztalatának legnagyobb kérdése számomra így fogalmazódott meg: mit kezdhetünk ott a minőségeszményünkkel, ahol a „jó”nak a „nincs” az alternatívája?
A csapdából akkor szabadultam, amikor letettem arról a szándékomról, hogy kifejezetten kárpátaljai orgánumot szerkesszek. Ez a váltásom időben egybeesett azzal a pillanattal, amikor nyomtatott kiadványaimat megszüntettem és tevékenységemet áthelyeztem az Internetre. Az új közeg, az addig megszokottól teljesen eltérő szabad kommunikációs sztráda és szellemi élettér eleve megkérdőjelezte addigi fogalmaim létjogosultságát. A hálón nemigen viselkedhet az ember kisebbségiként, senki sem tekinti érdemének (de hátrányának sem) nehéz vagy könnyű múltját, nemigen lehet értékként elfogadtatni homályos utalásokat, így a nehezen definiálható kárpátaljaiságot sem. Itt az számít, hogy ki mit tud felmutatni, általában: szöveg formájában közreadni. (Persze meg kell jegyeznem, hogy az Internet irodalmi, művészi, intellektuális „részére” gondolok, nem a végtelenül sok szexoldalra és nem is a szélsőséges, uszító propagandaanyagokra.) A végtelen válághálón kis lokális honlapot csinálni: szinte képtelenségnek tűnt; meg sem próbálkoztam vele.


Így aztán a digitális Pánsíp és a köré szerveződött UngParty szerzői (mondjuk családtagjaimtól és egy-egy ritka kivételtől eltekintve) nem kárpátaljaiak. Az arány hasonló olvasóim tekintetében is: napi 50-60 böngészőm között 2-3 itthoni akad. Némi malíciával, de a lényeget talán jól közelítve azt szoktam mondani, hogy honlapom nem kárpátaljai, hanem irodalmi. Hiszen a minőségnek a neten nincsen „helyi értéke”, nem emelkedik meg (de alább sem szorul) az alapján, ki és hol hozta létre. Maga a dolog számít, és nem származási helye vagy beágyazottsága valamely konzerváló hagyományba.


És hogy mi az a dolog, amellyel én kiálltam a világ nyilvánossága elé? Honlapom egészének tüzetes bemutatása a sok-sok önálló alrendszer és terjedelmes rovat miatt igen hosszas lenne, ezért inkább legutóbbi interakcióimról szólnék. Ezeknek sorát a virtuális irodalmi szalonnal kezdtem, amelynek keretében meghívott vendégeim (írók, költők: Zalán Tibor, Hizsnyai Zoltán, Bagu László, Vass Tibor, Papp Tibor, Turczi István) a legkülönbözőbb helyekről (mondjuk Chicagótól Kolozsvárig) érkező kérdésekre válaszoltak: a kollektív interjú menetét honlapomon lehetett követni, mint ahogy később a sajátos beszélgetések teljes szövegét is. Az idén előbb egy internetes konferenciával rukkoltam elő: szerintem érdemi szakmai vitát folytattunk az irodalom regionalitásának és egyetemességének a kérdéséről. Előadások, hozzászólások, viszontreagálások, spontán vita a Fórumban… A résztvevők földrajzi szórása ezúttal még nagyobb teret fogott be Ferraratól Stockholmig, Torontótól Beregszászig, Zombortól Krakkóig, Berlintől Ungvárig… (A tanácskozás anyaga megtöltötte a Nyelvünk és Kultúránk c. folyóirat szinte teljes ez idei első számát.) Alig zárult le az eszmecsere a honlapomon, már meg is hirdettem a virtuális könyvbemutató-sorozatot. Állhatna ez csupán annyiból, hogy egy létező könyvnek a webhelyemen megrendezem a bemutatóját… De ennyivel nem elégedtem meg, mert úgy véltem, magának a könyvnek is virtuálisnak kell lennie. És hogy milyen a virtuális könyv? Olyan valami, ami csupán és kizárólag a képzetes térben nyeri el létezését, onnan nem emelhető ki. A virtuális könyv nem csupán minden nyomtatott társától különbözik élesen, hanem ugyanígy nem tévesztendő össze semmilyen digitális kiadvánnyal vagy e-bookkal sem, nem is hasonlít rájuk, lényegét illetően különbözik tőlük, azoknak ugyanis van valamilyen szövegteste (ha digitális jellegű is), amelyet akár ki is lehetne nyomtatni – míg ilyennel a virtuális könyv nem rendelkezik. Ezzel az értelmezéssel én visszakanyarodtam a kissé már elcsépelt fogalom eredeti, szótári jelentéséhez: virtuális = látszólagos, elképzelt, lehetséges.


Elsőül magam vittem vásárra a szakmai tekintélyemet: nem mertem volna senkinek a nyakába varrni ezt a kísérletet, nem tudhattam, nem sül-e rosszul el. Azt hiszem, nem vallottam kudarcot. Virtuális könyvem bemutatója roppant kellemesen zajlott. A premiert a közismert webesztéta, György Péter, az ELTE tanszékvezetője nyitotta meg, és az internet-guruként is ismert Váncsa István rekesztette be. Két hónappal később a második premiert a Berlinben élő, újabban „felkapott publicistává” előlépett üzletasszony, Pompéry Judit Híd-fő-állás c. virtuális életmű-kötete köré rendeztem. Petőcz András avatta fel a helyszínt, Dalos György nyitotta meg a bemutatót, Norman Károly író és filozófus tartott zárszót. Mindkét alkalommal: a könyvet értékelő előadások, elemzések, felolvasások „hangzottak el” irodalomtörténészek, íróbarátok részéről, majd virtuális állófogadásra került sor. Akik részt vettek benne, elmondhatják: élvezetes mulatság volt.


De nemcsak virtuális, hanem ma már hagyományosnak számító digitális könyvet is gondoz honlapom. A Krakkóban élő költő és műfordító Zsille Gábor tíz kortárs lengyel költő száznál több versét fordította magyarra, ezek a szerzők kiséletrajzával kiegészülve képezik az UngParty egyik legértékesebb anyagát, a kompakt egységbe szerkesztett digitális költői antológiát. Lackfi János pedig épp a napokban ajánlott egy hasonló gyűjteményt – kortárs belga költőktől…
…Nem állítom, hogy a világhálón gyakorolt szerkesztői-szervezői tevékenységem jobb, hasznosabb, bármiben is érdemesebb vagy eredményesebb lenne a földinél. Még csak azt sem, hogy az éteri szférába helyezett irodalmi virtuálé hatékonyabb értékközvetítést tesz lehetővé, mint egy hasonló intenzitással készített hagyományos orgánum. Ám azt a kijelentést megkockáztatom, hogy ezzel a diszlokációval, úgy érzem, sikerült elkerülnöm a helybeliség, a kárpátaljaiság, no jó, kimondom: a provincializmus lábam elé kerülő kelepcéit.


A 22-es csapdájából így szabadultam 22 év után.


Hogy milyen eredménnyel, pár kattintással ellenőrizhető: http://hhrf.org/ungparty – aki nem hiszi, böngésszen utána!

Pánsíp - netPánsíp << archívum. UngParty Archívum | Más: UngPartyBalla D. Károly - BDKBDK BLOGBDK Online ||| Keresőoptimalizálás - SEO

A Pánsíp előbb nyomtatott folyóiratként, majd almanachként, végül digitális iratfolyamként működött; később a hasonnevű virtuális irodalmi szalonnal összeolvadva tematikus szövegsorozatok és internetes irodalmi interakciók színterévé vált. Szerepét fokozatosan az UngParty vette át, mely kiterjedt internetes tevékenységet folytat.

Az UngParty Webteam többek között a

KERESŐOPTIMALIZÁLÁS és HONLAPKÉSZÍTÉS

területén fejt ki tevékenységet. Mindenekelőtt a kiterjedt webrendszer oldalai tartoznak gondozása alá, de a team vállal külső megbízásokat is. Részletek:

seo.ungparty.net:
Keresőmarketing, honlapoptimalizálás, SEO honlapkészítés

e-könyv online rendelésBalla D. Károly
200-nál több verse! Az új könyv
e-book változata megrendelhető ide kattintva:

Könyvrendelés online

 

KÖNYV ONLINE

könyv


A Pánsíp előbb nyomtatott folyóiratként, majd almanachként, végül digitális iratfolyamként működött; később a hasonnevű virtuális irodalmi szalonnal összeolvadva tematikus szövegsorozatok és internetes irodalmi interakciók színterévé vált.

 

Részletezve:

Nyomtatott kiadások:

        • - 1993-2001: - Pánsíp irodalmi folyóirat
        • - 1999-2001: - UngBereg - Pánsíp-almanach

      Digitális kiadások 2001-től:

      • - digitális irodalmi és kritikai iratfolyam -

      Szöveghely és interakciós színtér:

      • - PánsípSzalon címen 2004-ben

      A Pánsíp archívumát lásd: Pánsíp - netPánsíp

GOOGLE KERESÉS

Keresőmarketing szekértő. Google SEO Budapest

Google top10. Honlap Seo. Weboldal optimalizálás, első helyezés top 10

seo: szemantikus honlap optimalizálás ára | keresőoptimalizálással első helyre kerülés || kereső marketing honlap - pr-cikk tartalom
Az újraindított portálon seo-szakértő fáradozik a Google helyezés javításán a keresőmarketing és kreatív linképítés módszereinek alkalmazásával. Az organikus helyezés és tartalmi honlapoptimalizálás a legeredményesebb eljárás. Szemantikai alapú szakszerű weboldal optimalizálás folyik a terasz manzárdján. Egyszersmind a kárpátaljai piréz weblap optimalizálása frissült 2018. október 22-én a Google keresőmarketing és a szemantikus linképítés területén. PR-cikk elhelyezés, marketing szövegírás tartalommarketing témában: tartalomoptimalizálás és linkprofil építés Google-szakember ingyenes tanács adásával. Linkmarketing. Budapest Szolgáltatás: Helyezés javítás, első találati oldalra kerülés a fogalmi háló csomópontjába kerülés módszerével