Seonyár2008 - harmadik magyar keresőoptimalizáló verseny

Keresőoptimalizálás - Verseny a Google első helyéért

Ez a webhely - nagyjából véletlenül - első helyre került az organikus kulcsszavas találatok között a Google-eredménylistán, holott annak idején a versenyen nem is szerepelt. Így arra használtam fel, hogy más weblapokra mutasson hasznos és nemcsak hasznos, hanem hatásos szöveges hivatkozásokkal

Regisztrációhoz kötve és magas pénzdíjakkal 2008-ban a harmadik seo verseny is elindult Magyarországon. Ez már a profik erőpróbája volt, nem is sikerült az első 10-be bekerülnöm. De valahol a top20 végén azért ott billeget egy-két optimalizált weboldalam. Emlékeztetőül: a keresőoptimalizálók első megmérettetése 2006 nyarán indult és nyomasztó fél éven át tartott. Ez volt a mindenki számára oly emlékezetes Pillangószív verseny. Bognár László barátom nyerte meg, ebben a szakmával akkor ismerkedő BDK az előkelő 5. helyen végzett, de sikerült a 9. és 10. helyet is megszereznie egy-egy honlapjával, blogjával.

És innen nem volt megállás. A második SEOverseny indítására még az első befejezése előtt sor került - és ez sem volt könnyű, főként, hogy díjak is voltak, ha nem is nagyok, és három hónapig versengtek a versenyzők a pénzdíjakért. Ez volt a Linkfelhő.

A SEO-nyár-2008 április elsején éjfélkor indult, lélegzetállítóan magas, egymillió forintos összdíjazás mellett, így ez akár áprilisi tréfa is lehetne, de nem az: a bolondok napján elkezdődött a 2. magyar díjazásos keresőoptimalizáló verseny. Kulcsszava: seonyár2008 - ezzel a keresőszóval kell a Google találati lista élére kerülni 2008. július 1. déli 12 órára.Biztos, ami biztos, indítottam egy külön blogot is abból az alkalomból, hogy a harmadik seo verseny elindul a magyar Google keresésekre. A saját weboldalunkkal igyekezünk minél előkelőbb helyezést elérni. A mostani versenyről e téren csupán egyet tudhatunk: a SEONYÁR2008 megkezdődött. De nem kell szomorkodnia az ilyen típusú versenyek ellenzőinek sem, június elsején ez is véget ér és nem lesz többé kebelünkben pillangószív, egünkön linkfelhő.

Mint sokan emlékeznek rá, verseny körül fura dolgok is történtek, a Google láthatólag megzavarodott a sok törölt blogtól (legtöbbje még szerepel a találati listákon), egy időben szponzorált linkek jelentek meg... Volt, aki a kiírás szubjektív feltételei ellen emelt szót... Minden a versenyről: Keresőoptimalizálás a gyakorlatban - télikert építés - teraszbeépítés.

seonyár2008 terasz

Keresőmarketing program 2016: Képek: teraszok és télikertek

Az építészetbe a terasz fogalma olyan létesítményeket nevez meg, amelyek az épületnek a természettel való közvetlen kapcsolatát, átjárhatóságát teremtik meg. Ezek az építmények alapvetően családi- vagy társasházak földszinti szobáit köti össze a kerttel, udvarral - többnyire fedettek és 3 oldalról nyitottak - de határolhatják őket akár tégla, akár üvegfalak. Fontos szempont, hogy ha az alap magassága nem éri el az 1 métert, akkor a teraszbeépítés nem számít bele a ház alapterületébe, hanem a kültér részét képezi télen-nyáron. A teraszoknak egy nagyon különleges megvalósulási formája a tetőterasz. Az épületek járható, lapos tetején kialakított rész, melyet virágágyásokkal, napozórésszel, esetleg medencével egészítenek ki. A beépített terasz a nyár és a tél során egyaránt kihasználható

Májusi frissítés: Egy hónapja tart a 2. magyar díjazásos keresőoptimalizáló verseny, amelyre én is beneveztem. Eleinte, nem számítva semmilyen helyezésre, csak félgőzzel vettem részt benne, ám aztán elfogott a versenyláz, és az elmúlt hetekben elég sok energiát fektettem abba, hogy néhány oldalam minél előbbre kerüljön a kulcsszóra adódó Google-listán. Kitűztem a reálisnak tűnő, de csak jelentős erőfeszítés árán elérhető célt, azt hogy a sok vérprofi SEO-szakember között a mezőny első harmadában végezzek. A korábbi keresőoptimalizáló-versenyek (Pillangószív, Linkfelhő) során kidolgozott stratégiámat vetettem be most is. Mivel külső erőforrásokkal (magas PageRank-értékű üzleti vagy tudományos oldalakkal) nem rendelkezem és ilyennekkel partneri kapcsolatom sincsen, így csak saját oldalaimra támaszkodva a keresztlinkeléses és az El Lobo barátom által osztagtámadásnak nevezetthez hasonló módszert alkalmazom. Lényege, hogy sok (alacsony értékű) oldalról sok linket küldök sok oldalra, gyakorlatilag ugyanazokról ugyanazokra, így ezek külcsönösen erősítik egymást és osztagszerűen jelennek meg a Google találati listáján. Ennek köszönhetően jelenleg az első száz Google-találatból 25-öt a sajátomnak tudhatok. Ezek az első húszba ugyan egyelőre nem igazán kerülnek be, de reményeim szerint versenyoldalaim közül egynek-kettőnek ez mégis sikerülhet. A legtöbb reményt politikai (!) oldalamhoz fűzöm - lásd: Seo blog - tömeges sms -, egyelőre azonban a vártnál rosszabbul szerepel, bár feljövőben van.

Seonyár2008 - Linkfelhő - Pillangószív - SEO-verseny

seo, seonyár, seonyár2008. SEO-verseny 2008. Télikertépítés a harmadik magyar keresőoptimalizálási verseny, Google első helyre kerülni a keresőtalálati listán, keywords content: teraszbeépítés, seonyár, seonyár2008, linkfelhő, pillangószív, télikert, seo, google, verseny, keresőoptimalizálás, első hely, sms kampány, tömeges üzenet, mobil keresőmarketing, honlapoptimalizálás, télikertek - terasz

Optimalizált weboldal: SMS-kampány a télikertépítés versenyben