A türkiz tengeralattjáró. Balla D. Károly - Kettenklub

- részlet -

A lomtalanítás elkerülhetetlenségének másik oka az, amiről egy koráb -bi naplójegyzetben már írtam: három éve botrányosan rossz nálunk a vízellátás. A Weöres Sándor-féle Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő ungvári kollégája egyetlen megoldásként egy nagyobbfajta víztartály és szivattyú felszerelését javasolta – a legtöbb szomszédunknak már van ilyen. Sehol a lakásban erre nincsen hely (meg hogy is festene két ilyen otromba dolog a négy éve végre kicsempézett fürdőszobában), így csak a mélyebben fekvő pinceszerűségek valamelyike jöhetett szóba. A probléma pedig ugyanaz: előbb ki kell üríteni, mert mostanra nemhogy ezer literes tartály, de jószerével egy liter szilvabefőtt sem férne el bennük.

No, épp időben ürült ki a fürdőszobához legközelebbi pince, mert vízvezeték-szerelőnk beszerezte és elhozta, így már volt hová tenni a csöveket, szelepeket, csapokat, a szivattyút és a hatalmas, ezer literes, fekvő helyzetű és türkizkék színű, hatalmas pet palackra emlékeztető műanyag tartályt. Ez utóbbi, a család egybehangzó véleménye szerint, tengeralattjáróra hasonlít leginkább, erre emlékeztet hengeres alakja, tetején csavarodó fedele, periszkópként meredező csöve. Hát valóban, mondtam erre én, de mégis nagy a különbség. A tengeralattjáró esetében kívül van a víz – ennek meg a belsejében lesz. Ha lesz. Ha jut.

Bennem ugyanis felötlött, hogy a nálunk kialakult tűrhetetlen vízhiánynak egyik oka éppen az effajta szivattyús házi víztározók üzemelése: mivel már a legtöbb szomszédunknak van, ők eddig elszívták előlünk a vizet. Most hogy már lesz nekünk is, mi kicsit visszaszívjuk tőlük és teljesen elszívjuk azok elől, akiknek még nincsen. Ha pedig már mindenkinek lesz, akkor azzal adtunk a szarnak egy pofont, mert egymástól szívhatjuk csak el, a város ugyanis ezután is csupán annyit fog a csőhálózatba ereszteni, mint eddig. Ez tehát a „mindenki tercel” esete…