BDK | Balla D. Károly Kárpátalja Ungvár Blog  | piréz | Seonyár2008 poszt | Seonyár2008 újoldal | | Seonyár2008 blog | Seonyár2008 oldal
 
o
o

kolibri gumicsónak vásárlás ukrajna

<előző
  Ú J B L O G !

Kedves állandó és alkalmi olvasóim, látogatóim! Aktuális, operatív és interaktív blogomat decembertől új címen keressétek! A bdk.blog.hu terveim szerint amolyan kulturális magánfolyóirat jellegét fogja ölteni, de persze nem hiányoznak majd belőle a személyes(ebb) jellegű naplójegyzetek sem. Kicsit ahhoz lesz hasonlatos, mint fénykorában a Blogtéren fenntartott oldalam, de talán ezúttal sikerül elkerülnöm azt a túlpezsgést, amelyet később webviháncnak neveztem, s amelyre bizonyos öncélúság vált jellemzővé: gyakran csak azért írtam naponta akár 2-3 posztot is, hogy az intenzív jelenlétemet fenntartsam a nagy számú olvasóközönség és a várakozással teli blogíró társak körében.

A Blogtértől megválva a jelen helyen, ősblogom színterén (a hhrf szerverén) meg ellenkezőleg: az újságírói munkához hasonlatos blogolást nem folytattam, vagy személyes ügyeimmel, írói dolgaimmal foglalkoztam, vagy a nyomtatásban éppen megjelent írásaimat adtam közre, ezen kívül csak az interaktív játékok hoztak bizonyos "életet" az oldalaimra.

Nos, az új helyen e kettő között próbálok megtalálni valami középutat, újra egyfajta kulturális magazint igyekszem létrehozni, nevezzük így: kultblogot, de a túlpezsgést kerülni szeretném, ám arra kísérletet teszek, hogy a jelenlétem újra erőteljes legyen, én pedig naprakészen reagáljak az engem amúgy is érdeklő-foglalkoztató dolgokra. Számítok olvasóim aktivitására is: az ittenitől eltérően az a rendszer lehetővé teszi a kommentárok kényelmes írását, olvasását, kezelését, és a hozzászólások közvetlenül a törzsszövegek alatt jelennek meg.

Úgy tervezem, nem fogjuk ott sem nélkülözni az irodalmi interakciókat, a játékokat, feladványokat - ezeket azonban kissé átgondoltabban fogom indítani, a mostani pillangószív-játékom például a csekély érdeklődés és nagyon kevés résztvevő miatt elég közel áll ahhoz, hogy fiaskónak gondoljam...

Ugyanakkor NEM SZŰNIK MEG A JELEN OLDAL SEM, már csak óriási archívuma miatt sem. Az dinamikus "köz"blogolás statikus és személyes hátterül fog szolgálni. A feladatok megosztásának mikéntjét még nem döntöttem el; majd alakul.

Nincsen készen még maga a bdk.blog.hu sem! A kinézetét sok és nehéz munkával már a magam képére szabtam (teljesen más kód-bizgerélési feladatok, mint amilyenekkel eddig találkoztam), de a navigációs rendszer még közel sincs felépítve. Elképzelésem szerint rovatok, témák és műfajok szerint történik majd az írások besorolása, ezek kidolgozásával még elbíbelődöm pár napig. Ugyanígy hiányoznak még a fontosabb külső linkek, de ezek újbóli összegyűjtése és elhelyzése sem marad el.

Azonban ezek hiányában is december 1-jétől elindul a teljes üzem, az addig hátralévő néhány nap most átmenetinek tekinthető, mindenkit kérek, hogy ide és oda ezalatt egyaránt látogasson el. Elsejétől az átirányítható blogcímeim - raz.dva.try.hu, manzard.ungparty.net stb. is oda mutatnak majd.

TÁVLATÁBAN pedig nem tettem le két további nagy tervemről: az egyik egy teljesen önálló és nagyon korszerű webhely kialakításása, a másik pedig... még inkább maradjon titok.

Néhány napja Kolos is blogolásra adta a fejét! Ez meglepett: ha valami, a rendszeres írás idegen tőle, most mégis rászánta magát. Lám, milyen fontos a motiváció: a blogszolgáltató aktuális pályázatán ezzel most akár laptopot is nyerhet.

Szakmai blogot ír, részben azoknak, akik otthonosak a programozásban, webfejlesztésben, részben pedig az érdekességek iránt érdeklődő, de kevésbé "beavatott" internetmániásoknak. Akit érdekel:

Webfejlesztés & sok más

Bár most egyáltalán nem foglalkoztam vele, egyheti gyengélkedés után feljöttek az oldalaim mind a pillangószív-, mind a linkfelhő-versenyben. Mindkét kategóriában az 5. a legjobb helyezésem. Az első 3 táblán:

És:

Továbbá pedig... Gondoltam, ha ilyen jó vagyok keresőmarketingben, akkor felhozom egy-egy oldalamat az Ungvár, Kárpátalja és Ukrajna találati listájára is. Az eredmény máris megmutatkozott: a város és a terület nevére adódó Google-keresőlistán már van elsőtáblás címem.

Tehát, a lényeg, már most is érdemes átjönni az új oldalamra, december 1-jével pedig ott kell kezdeni olvasásomat! A címét minden eddiginél könnyebb megjegyezni:

bdk.blog.hu

Hozzászólásokat a fentiekhez ide várok

a Kettenklubban:
     Berniczky
     Pánsíp
MÁS:
     Alkarpatraz
     Kárpáty News
Linkgyűjtemányek:
     kárpátalja.lap.hu
     kárpátalja irodalma
Legutóbbi könyvem:
polgári pillangószív | liberális pillangószív | szocialista pillangószív | ukrán pillangószív | ball-pillangosziv | Pillangószív-blogol | pillangószív | pillangószív

© Balla D. Károly 2001-2006. Az oldalaimon közölt tartalmak szerzői jogvédelem alá esnek.

Új blog! UngParty Manzárd

Balla D. Károly webáriuma


Pillangószív. Tartalommarketing - keresőmarketing -Tartalommarketing, seonyár, keresőmarketing, honlapoptimalizás, laptop, szerviz, budapest, Pillangószív, linkfelhő, blog, Balla D. Károly

Ajánlott kondíciók: felbontás: 1024×768; szövegméret: közepes; karekterkódolás: Central European (Windows 1250); böngésző: Internet Explorer 6.0