Balla D. Károly

     BéDéKá-OnLine
     Balla D. Károly
     Könyveim
     Publikációim
     Műfaji listák
FRISSEK:
MÁS:
     Berniczky Éva író
     Pánsíp Terasz
     Weboptimalizálás Alkarpatraz
     Dr. Kállay fogorvos

service: dell budapest - notebook javítás

x

seo: google keresőben web helyezés javítás

BDK: Google első helyen a kárpátaljai magyar irodalom fenegyereke

manzárd terasz

06. ápr. 08.
Hyde-park

Belterjes Egy kicsit mosolygok magamon, hogy milyen komolyan betartom a kampánycsendet, értve ezen a most érvényben lévő magyarországit. Míg a témát érintő régi cikkeim persze elérhetők, aközben kínosan vigyázok arra, hogy ma és holnap ne írjak semmi olyasmit, amit nem szabad.

A dolog legalább 3 körülmény miatt mulatságos. Az első, hogy a magánbologokat amúgy se nagyon lehet ebben a vonatkopzásban sem korlátozni, sem ellenőrizni. A második, hogy én Ukrajnában élő ukrán állampolgár vagyok, és ha a legintenzívebb kampányolást folytatnám, valószínűleg akkor sem követnék el semmilyen törvénysértést. Már csaka azért sem - harmadik szempont -, mert ez a honlapom meg éppenséggel az USÁban "van", fizikailag a HHRF News York-i szerverén fut, és így aztán végképp nem vonatkoznak rá a magyarországi szabályok.

És mégis. Mégis, úgy tűnik, valamilyen érthetetlen, furcsa módon felelősséget érzek a választás tisztaságáért. Erre voltaképp semmilyen indokolható okom nincsen. Talán egyszerűen illetlen dolognak tartanám megtenni azt, amit sok magyarországi kollégámnak most hivatalosan nem lehet. Ha ők olykor-olykor meg is törik (ezen most a bloggereket értem), én igyekszem kínos pontossággal betartani. Pedig a Political Capital szerint nincs is szükség kampánycsendre.


Családom és más állatfajták Nagyobbfajta fluktuáció a családi állományban: előbb Kolos érkezett meg, ma hajnalban pedig Csönge is. Az anyjával váltották egymást, Éva 3 órányi alvás után elindult Tiszaugra a szerkesztőnőjéhez. Hajnali ötre már Csapon volt és röpke 5 óra alatt átjutott a határon (ez manapság jó időnek számít). Délután már Ugról telefonált. Szerkesztője, mint tavalyelőtt is, szükségesnek tartja a kézirat végső leadása előtt a személyes találkozót. Ahogy novelláskötetén, így a regényén is végigbogarásznak minden gyanús mondatot és kifejezést. Nagyon imponáló ez a szakmai igényesség, még ha emiatt két napra nélkülöznöm is kell nőm gondoskodását. Így most Kolos a fizikai, Csönge a gasztronómiai ellátásom felelőse. Egy szó panaszom nem lehet rájuk, de Évával persze összeszokottabb páros vagyunk.


A selypes Sztankay

Biztosan többször hallottátok már a rádióban és a tévében, amint Sztankay István a Bartók-évet és ezt a honlapot reklámozza. Ami rendben is lenne, sokkal szívesebben hallgatok kulturális hirdetést, mint valami pelenka- vagy kutyatáp-reklámot, és Sztankayt is szeretem. Bartókról már nem is beszélve.

De miért selypít? Miért beszél úgy a jeles művész, mintha reggel elfelejtette volna betenni a protkóját? Miért hangsúlyoz és tagol rosszul? Rövidke szövege legvégén a honlap címét miért szakítja el fölös szünettel a "honlap" szótól?

Illetve: a megrendelő miért fogadta el ezt a selejtet, miért nem akadt senki, aki kimondja: ez így nem mehet le a közmédiában?

A selypes reklám méltatlan az emlékévhez, az ügyhöz, Bartókhoz. Ha valaki, ő aztán nem selypegett a zenében és nem tévesztette el a hangközöket. Miért kell pöszén és értelemzavaró szöveggel hirdetni nagyságát?

HOZZÁSZÓLÁSOK írása és olvasása


Gajdos-Kovács-paktum?

Természetesen repesek az örömtől, hogy az egymásra oly megátalkodottan fenekedő urak (na jó, van, akire nézve ez túlzás) végre tárgyalóasztalhoz ültek. Persze arra semmi garancia, hogy eljutnak-e a tényleges megegyezésig bármiben is, mint ahogy arra sem, hogy ha egymás keblére borulnak, az nekünk jó lesz-e.

Ami azonban feltűnik: a KMKSZ elnökének nem jutott fotel. Egy széken szorong, míg a többek alaposan elfektették többnyire korpulens testüket a süppedős ülőkékben.

Lehet azonban a dologra más magyarázat is. Kovács Miklós így azt hiheti, egy fejjel mégis kimagaslik a többiek közül.

csúcstechnológia - dell laptop
A zöld Kárpáti Igaz Szó (általam jogtalanul átvett) fotóján:
Brenzovics László KMKSZ-alelnök, Kőszeghy Elemér UMDSZ-alenök,
Gajdos István UMDSZ-elnök, Zubánics László UMDSZ OT-elnök,
Kovács Miklós KMKSZ-elnök.

Vajon mennyit nyomnának együtt, ha valaki kilóra akarná őket megvenni? És politikailag mekkora a súlyuk? Hát erkölcsileg?

HOZZÁSZÓLÁSOK írása és olvasása

UMDSZ - KMKSZ paktum

Balla D. Károly: Manzárd Terasz Szerviz

Gajdos István - Kovács Miklós. | - BDK - webnapló. A blog a kárpátaljai magyar író alkotói javító műhelye. magyar Arvisura őstörténet - Google optimalizálás

Növények a télikertben, Google első helyen a budapesti teraszbeépítés és télikert gyártás.Kárpátalja, kárpátaljai magyar szervezetek, Gajdos, Kovács, paktum, Ungvár, Ukrajna, bdk blog, irodalom, télikert, terasz, kmksz, umdsz, fogorvos budapest, laptopszerviz 13

Balla D. Károj 2017-től

A magyar irodalom fenegyereke Kárpátalján

Terasz és télikert építés. Laptopszerviz Budapest

Citromot nevelhetünk otthon a jól épített télikertben vagy beépített teraszon. trópusi növények téli időszakra, pálmák.


Terasz Budapest

déli növények elhelyezése télikertben

x

első helyen a budapesti teraszbeépítés

x

arvisura - szemantikus linképítés

© Balla D. Károly első honlapja 2001-2006. Az oldalaimon közölt tartalmak szerzői jogvédelem alá esnek.
Ajánlott kondíciók: felbontás: 1024×768; szövegméret: közepes; karekterkódolás: Central European (Windows 1250); böngésző: Internet Explorer 6.0