A fenti sorozattal (főleg utolsó részével) nem vártan sok olvasó érdeklődését váltottam ki. Már tegnap éjszaka (amikor is folyamatosan írtam és tettem fel az egyes részleteket) felugrott a blogom nézettsége, és ma folytatódott az "agyonolvasásom".

Azt hiszem ez nagyrészt a Hírkeresőnek köszönhető, amely kitette a linkemet. Tudtommal itt nekem most szerepelt először írásom. Délután aztán a Blogtér címlapján is én lettem a vezérblog:

Hát, úgy látszik, elég jó volt az ötlet és sikerült mulatságos dolgokat írnom. Minden korábbi nézettségi rekordom megdőlt.

Orbán - Gyurcsány tv-vita 2006

BDK összefoglalója

Ilyen miniszterelnök-jelölti tévé-vitát még nem pipált a médián nevelődött magyar közönség! Egyfelől a beosztott, másodpercre kimért merevség, másfelől a tökéletes szerepcsere. Orbán Viktor lett volna a kihívó, vagy mi, a miniszterelnöki posztra aspiráló ellenzéki vezérként neki kellett volna kellemetlen kérdéseket feltennie, számonkérnie az országló kormányfőn az elmúlt négy esztendőt, neki kellett volna támadnia és opponálnia - Gyurcsány Ferenc pedig magyarázhatta volna a bizonyítványát, győzködhetett volna arról, hogy mi jó és mi szép volt minden, s hogy eztán még ennél is sokkal olyanabb lesz. Ehelyett mi történt?

A nyolc témát érintő vita során az első négy fordulóban Orbán gyakorlatilag tudomást sem vett ellenfeléről, mondta bele a kamerába a kampánybeszédét. Nem vitázott, szinte egyáltalán nem reagált, csak nyomta, nyomta, nyomta bele a pacekba. Gyurcsány erősen kezdett, azonnal offenzívába lendült, ő kért számon, ő tett fel kellemetlen kérdéseket, ő szembesített - Orbán meg kitért, nem reagált. A hivatalban lévő miniszterelnök, számomra úgy hatott, szinte lesepri ellenfelét a porondról, nagyságrendekkel meggyőzőbb volt, áradt belőle az energia, az életerő és a tettvágy. Nemigen tudtam eldönteni, hogy Orbán ettől ideges-e, meglepte-e ez a letámadás, vagy pedig számított rá, és éppen ezért vállalta a kettős fedezéket.

Aztán az ötödik menetben változott a kép. Ebben talán a téma is közrejátszott. Az oktatás állapotáról szólva Orbán meggyőzőbbnek látszott, Gyurcsány pedig egy nem várt mozdulattal levette a tábláról a saját, vagyis inkább koalíciós, SzDSz-es oktatási miniszterét.

Orbán innen kezdve kicsit feljött, bár kamerába-mondós stratégiáján nem sokat változtatott, szinte soha nem nézett ellenfelére. Gyurcsány ellenkezőleg: az utolsó fél perctől eltekintve végig és határozottan Orbánhoz beszélt, rá nézett, őt szólította meg. Úgy tűnt, nagyon nyeregben érzi magát, és ez kezdett visszaütni: vérszemet kapott, túl sok és túl arrogáns lett a támadás; ez szerintem már nem volt annyira meggyőző, inkább visszatetsző. Picit hadarni is kezdett, nem mindig artikulált tisztán. Orbán végig megtartotta higgadtságát, kezdeti idegessége nem fokozódott, inkább nyugodtnak látszott. És mondta tovább azt, amit a saját közönsége előtt szokott, alig véve arról tudomást, hogy itt most nem egyedül beszél.

Nehéz megítélni, hogy ez a defenzív, a támadásokra és számonkérésekre alig reagáló magatartása érzelmileg mit hozhatott a konyhára. Akit ütnek, aziránt a közönségben könnyen kialakulhat együttérzés. Ő volt a kicsi, akit nagyon bántanak, csúnyán beszólnak neki, de ő állja. Akadhatnak, nem is kevesen, akiknek szimpatikus volt ez a magatartás. Ha az ember nem tudná pontosan, hogy részéről ez is csak egy szerep, akár be is dőlhetne neki.

Én nem dőltem, így nálam formai és érzelmi téren legalább 6:4-re Gyurcsány nyert.

Tartalmi szempontból még nagyobb a különbség. Orbán nagy demagóg. Amikor jött a csecsemőkre és aggastyánokra eső államadósággal, felszisszentem. Nagyot hibázott a panel-proletárok emlegetésével (hiszen Gyurcsány éppen azt mondta, hogy a panel-lakók nem panel-proletárok, és ezzel a Fidesz 2002-es szóhasználatára utalt). Érdemben nem tisztázta az ellenfele által firtatott problémákat (nyugdíj, családtámogatás, foglalkoztatottság, adók és járulékok, egészségügy, privatizáció...), csak mondta a magáét arra hivatkozva, hogy ők megkérdezték az embereket és a vállalkozókat. Nem tudom, egy pártatlan közgazdász hogyan ítélte volna meg, nekem sokkal-sokkal világosabb, átláthatóbb és szimpatikusabb volt Gyurcsány felfogása. Könnyű feltételeznem, hogy mindehhez jobban ért Orbánnál, alighanem a szakértői is megbízhatóbbak. Bár nem zárom ki, hogy létezhet olyan nemzetgazdaság és olyan társadalmi struktúra, amilyenről Orbán beszél, de nem gondolom előremutatónak, a dinamikus fejlődést lehetővé tevőnek. A negatívumok túlhangsúlyozása, a főleg képekben és nem konkrétumokban megjelenő jövőkép, a hirtelen előrántott minimálbér-emelés és a Budapest-fejlesztési Minisztérium (?) sem billentette a javára a mérleget. Kijelentéseik tartalmát tekintve tehát számomra döntő fölény mutatkozik Gyurcsány javára, legyen mondjuk 7:3.

Ami természetesen egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezt a magyar szavazópolgárok (ezen belül a bizonytalanok, akikért a küzdelem folyt és akik végső soron eldönthetik a választásokat) is így élték meg. Mégis azt gondolom, hogy Gyurcsány eredményesen kockáztatott, jól számított (vagy jól súgtak neki), mert ez az egészpályás letámadás többet hoz szavazatban, mint amennyit visz. Az én barométerem egyre inkább a jelenlegi koalíció győzelmét jelzi.