BDK: Webnapló 2006. február 5

Orbán Viktor gondoskodó állama

Napok óta készülök arra, hogy az aktuális közéleti témákról írjak valamit, de... Vagy nem találok fogást ezeken az amorf, számomra alaktalanná vált témákon, vagy csak egyszerűen gusztusom nincs foglalkozni vele. Pedig illene reagálnom például Szabó Istvánra. Tenap mégis csak ennyit tudtam eldadogni egy hozzászólásomban, amelyet Pompéry Judit jegyzetéhez fűztem: "Képzeld el, Judit, én napok óta ízlelgetem a témát, hogy kellene valamit írni a dologról, mégiscsak az egyik legkedvesebb rendezőm, akinek nemcsak (a régi) fimjeit szeretem szinte mániákusan (Álmodozások kora, Apa, Szerelmesfilm), hanem szellemére is mindig felnéztem, mégiscsak egy értelmiségi ügy, lehetne valami véleményem róla. És nem. Elolvastam a cikkeket, értetlenül figyeltem, ahogy kampány lett a "mi azért így is szeretjük"-ből, szomorúan néztem nyilatkozatát a tévében - és egy betűt nem tudtam leírni az egészből. Ezt is csak itt és most vallom be neked, sehol és sehová nem írtam róla." Ez van. Magam sem tudom, hogy vajon kiábrándultságom eredménye-e az alulreagálás, netán egyszerűen közömbös lettem az effajta lelepleződések iránt - vagy mégis inkább valami gátlás akadályoz abban, hogy bármilyen véleményem legyen, hogy akár elítélő, akár felmentő, akár tüntetően melléálló állásfoglalásra kényszerítve érezzem magam. Vállrándítás és gyomorgörcs - egyszerre, egymást kioltva.

*

A nagypolitika, hm, igen. Orbán Viktor gondoskodó állama. Teljes foglalkoztatottság. Ha munka van, minden van. Aki képes rá, annak megadni a lehetőséget, aki képtelen, azt megsegíteni. Stb. Ijesztően hasonlít a régi szép szovjet szocializmus közhelyeire: hatalmat a dolgozóknak; az ember a legfőbb érték; mindenkitől képességei szerint, mindenkinek igényei szerint... Hogy nem lehet megcsinálni, arra, úgy látszik, nem volt elég a történelmi lecke. Sem a szintén közhelyszámba menő vicc: a létező szocializmus nem működik, a működő pedig nem létezik. A röhej, hogy ezeket az elveket egy jobboldali konzervatív párt elnöke hirdeti. Thürmer Gyula is megirigyelhetné. Az öreg Kádár meg mosolyog a kommunista mennyországban. >> Voltak szamizdatos tüntetések a Kádár-korszakban x

Egyébként ha a munka a legnagyobb szentség, akkor ideje lenne a párt nevébe is felvenni (Fidesz Magyar Polgári Munkaszövetség?) és kezdeményezni, hogy május 1-je a nemzeti ünnepek közé kerüljön.

Orbán Viktor okos ember. Most azt a szelet fogta ki a baloldal vitorlájából, amelyre ők már nem akarják rábízni az ország hajóját.

No, de azért volt itt meglepetés is. A szocialisták egyhangúlag Gyurcsány Ferencet jelölték miniszterelnöknek. Ki hitte volna! De még a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia. Most aztán halálra izgulhatjuk magunkat, nem döntenek-e másként.

*

A Blogtérbe tegnap ezt a jegyzetet tettem fel:

A terasz.hu címlapját harmadik napja uralja a két legnagyobb magyar írószervezet elnökének az arcmása: nem is tudom, hogy Csaplár Vilmos vagy Kalász Márton vág-e keserűbb képet.

Kiemelt szerepeltetésük oka: Balogh Robert figyelemre méltó párhuzamos interjút készített velük, ugyanazokat a kérdéseket tette fel a két elnöknek, akik külön-külön reagáltak, de válaszaik most egy közös oldalra kerültek. Eléggé tanulságos összeolvasni a két szöveget akkor is, ha különösebb intellektuális izgalmat nem is okoznak a száraz, és leginkább a finanszírozásról, a pénzhiányról szóló nyilatkozatok.

Egyetlen helyen szikrázik fel egy pillanatra a dolog, amikor a „Hogyan változott a Szépírók Társasága és az Írószövetség kapcsolata?” kérdésre Kalász Márton többek között ezt mondja: „Korábbi konfliktusunkra visszatérve egyébként: elvártam volna én is, de a választmány még inkább, hogy valamilyen formában elégtételt kapjunk azért, ami itt hónapokig folyt. Csak annyit, ne haragudjatok, elnézést, hogy lefasiztáztunk, leantiszemitáztunk benneteket.”

Tessék? Az a Kalász Márton akar elégtételt a maga és választmánya számára, aki és ami miatt közel kétszáz jóérzésű író kilépett a szervezetből? Egészen véletlenül nem neki kellene megkövetnie őket?

>> magyar irodalom Kárpátalján