Mindkét gyerekünk gyönyörűen teljesítette a téli vizsgaidőszakát, Csönge átlaga 4,15 lett (13-ból csak 3 hármasa van), az ELTÉn az ismert színvonalú ungvári iskola után ez nem vártan jó eredmény. A végére Kolos is összeszedte magát, a két utolsó vizsgája 5-ös és 4-es lett, pedig az egyiktől eléggé cidrizett. Nekem ez nagy megnyugvás. Csönge kérelmezte a tandíja mérséklését, 25 %-ot elengedtek belőle (még így is magasabb, mint a Kolosé). Ha nem lenne kissé idegen tőlem ez az érzés, azt mondanám, hogy büszke vagyok rájuk - de hadd legyen büszke inkább mindenki a saját teljesítményére, ha kedve van hozzá, és ne a máséra.

Csönge újra kapott egy kis munkát, két angol ifjúsági regényt recenzálása, szünideje alatt meg is akarja csinálni (tegnap érkezett haza és egészen 13-ág itthon lesz), meg elég jól takarékoskodott az elmúlt hónapban - mindez (a tandíjengedménnyel együtt) sokkal kedbvezőbb anyagi helyzetet eredményez, mint amire számítottunk. Ha hozzáveszem, hogy Kolos is egészen komolyan elkezdett dolgozni és további lehetőségek is kilátásban vannak, akkor azt mondhatom, azok a sötét felhők, ami miatt a nyáron még az internet-előfizetésemet is lemondtam, eloszlani látszanak.

Éva viszont most egy hétig nemszeretem ingyenmunkát végez, amibe én is besegítek. Történt, hogy a Kárpáti Kiadó elszánta magát Sevcsenko bilingvis könyvének a kiadására, mégpedig Hidas Antal ötvenvalahány évvel ezelőtti és akkor kiadott fordítása alapján. Aput a kiadó felkérte az anyag teljeskörű gondozására, szerkesztésére, kiegészítésére saját fordításaival. Az Öreg elvállata 30 tiszteletpéldány fejében (!) és nagy-nagy odaadással és szakmai ambícióval el is végezte a munka dandárját, az első korrektúráig bezárólag. (Tudni kell, hogy a kiadónak nincsen magyar részlege, nemhogy szerkesztőjük, még korrektoruk sincs.) A munka hónapjai alatt gyakran azzal szórakoztatta a családot, hogy felolvasott Hidas félszázaddal ezelőtti botrányos minőségű fordításaiból. Volt abban kapitális félreértés, bődületes képzavar, kínrím, minden, ami egy összecsapott és szakmai igényesség nélkül végzett munkára jellemző lehetett az 50-es években. Apu szépen kijavított, átköltött, újrafordított mindent, amit használhatatlannak gondolt. (Az az igazság, hogy a jó Tarasz fölött alaposan eljárt az idő, és az a fajta naiv és egysíkú, kicsit szigorúbban szólva akár primitívnek is mondható ukrán népi költészet, amit művelt, a mai olvasó fülének eléggé idegen - még akkor is, ha jó a fordítás.) Nem tudom, kivel szedették be az anyagot, de az illető vagy először ült klaviatúra előtt, vagy nem tudott magyarul, vagy szintén ingyen dolgozott (vagy is-is-is), de a munkája csapnivaló: oldalanként 20-30 hiba. Én tankönyvkiadói múltamból egyetlen ilyen esetet tudok felidézni; meg arra is jól emlékszem, volt egy szabály, hogy ha átlagosan 12 hibánál több van oldalanként, a kiadó nem köteles elfogadni a munkát a nyomdától. Vissza is dobtuk, újra is szedettük a könyvet. Itt azonban, ebben a szegényembervízzelfőz munkaláncban erről szó sem lehetett, apu végigjavította az anyagot, a korrektúraoldalak úgy néznek ki, hogy alig lehet eligazodni a jelek, betűzések, betűcserék, betűzések és kihúzások, formázási utasítások tengerében. Az Öreg reggel leadta a végigjavított szedést, este pedig megütötte a szél, így került kórházba. Anyu meg van győződve, hogy mindez éppen e miatt a munka miatt történt.

No de mostanra betördelték az anyagot, le kellene pipálni (az úgynevezett második korrektúra). Vagyis ellenőrizni, hogy az oldalankénti rengeteg javítás mindegyikét végrehajtották-e. Gyakorlatból tudom, hogy ha egy oldalon túl sok a javítás, akkor abból néhány benne is marad, így ilyen esetben a pipálás néha nehezebb, mint egy esetleges újraolvasás. Ráadásul eléggé sziszifuszi munka, unalmas, lassan megy - és mégis nagyon oda kell figyelni. A kiadóból már másodszor telefonáltak. Mondtam, hogy Apu sajnos ezt a munkát nem tudja elvégezni, nem is szabad neki és nem is képes rá. Ráadásul Anyu nem is engedné neki, mert szerinte újabb szélütés érné. Mit volt mit tenni, elvállaltuk mi az Öreg helyett. Ami gesztusnak szép és sokkal szívesebben el is végeznénk, ha valami nekünk tetsző dolog lenne, nem pont Sevcsenko és nem épp Hidas, és nem egy olyan könyv, aminek a megjelenését nagyjából-egészében fölöslegesnek tartjuk. Ellenben arra gondoltam, fordított esetben Apu is megtenné helyettünk, bármi is lenne a munka tárgya. Így hát igent mondtam, de persze Éva fogja megcsinálni. Tegnapelőtt elküldte a befejezett regénye kéziratát a Magvetőnek, így egy picit örül is annak, hogy nem azon kell törnie a fejét, milyen új saját írásba kezdjen. Talán még meg is ihletik a 19. századi lírai zsánerképek :).

A Kiadóban azt mondták, legközelebb Kucjubinszkij bilingvis könyvét adnák ki, bizonyos Bakó László ugyancsak ezeréves fordítása alapján. Mondtam, hogy a mi közreműködésünkre ne számítsanak.