Balla DK webnaplója - a legfrissebbhez

hozzászólás

Frisseim:
Blogom a NOL-on
 Újabban megjelent:
A nimfa és az unikornis
MozgóManzárd 02-03
Tejmozi a Holmiban
MozgóManzárd 01-02
 
Hírek Kárpátaljáról:
 

05. ápr. 18.

Fenn van a neten a múlt havi ÉS, benne Éva novellája - így én is betettem szövegét a többi közé: Törpezsiráf. A zEtnán pedig már meg is jelent az a szövegsorozat, amelyet tegnapi naplómban említettem, s amelyben A nimfa és az unikornis c. írásom is helyet kapott. A további részleteket lásd a linkajánlóban. Megkaptam az ehavi Mozgó Világ tiszteletpéldányát; benne a havi naplóm, így ezt a szöveget is feltettem: MozgóManzárd, 2005. febr-márc.

*

Holnap indulunk. A 6 napi távollétünk miatt (kedvéért) Éva az elmúlt 3 napban annyit dolgozott, hogy azt el sem tudom mondani. Hogy bevásárolt és nagyjából meg is főzött egy hétre előre, az is épp elég lenne, de még száz más dolgot is elintézett. Rémes, hogy rajta kívül nagyrészt objektív, kisebb részt szubjektív okok miatt ebben a családban senki semmit nem tud (nem akar) elintézni. Neki meg olyan a természete, hogy soha senkitől nem kér segítséget; pláne, ha nincs is kitől, mert csak öregek, rokkantak, betegek és kiskorúak vannak körülette... Most persze nemcsak az itthon hagyott családrészről kellett gondoskodnia, hanem a mi utazásunkat is minden tekintetben előkészíteni. Mivel sok helyre megyünk és a szokott 2-3 napnál hosszabb ideg leszünk távol, arányosan ez is több munkát igényelt tőle. Őszintén szólva, mint szinte minden utazásunk előtt, most is arra a következtetésre jutottam, hogy ezen az áron inkább ne is utazzunk. Csak azzal nyugtatgatom magam, hogy amíg távol leszünk, kipiheni magát. De hát ez sem igaz, mert holnap előbb egy idegesítő határátkelés vár ránk (a Mo-i üzemanyagár-emelés miatt ugrásszerűen megnőtt a benzinturizmus, tele a határ, sok órás sorok), majd egy közel 500 km-es út, ami ugyan nagyon kellemes is lehet/lehetne, de ha például esni fog az eső és a 4-es út tele lesz kamionokkal, akkor azért nem egy kéjmámor. Aztán talán valóban lesz pár nyugisabb napunk, a hivatatalos programunk (LÁSD) nem túl sűrű, a barátkozás is bőven belefér - ám helyszínről helyszínre közlekedni (pláne a Bp-i egész napos csúcsforgalomban) plusz még engem "anyagmozgatni" szintén nem leányálom. Igaz, Éva nem is vágyik leányálmokra, főleg nem láblógatásosakra, de ma annyit brüsztölt, hogy legszívesebben lefogtam volna a kezét. Igaz, akkor valahol valami elvégzendőnek híja lenne, és ő nem tűrheti, hogy bárminek is híja legyen. (Ezért a jegyzetért most meg fog haragudni, lehet, hogy ki is cenzúrázza azzal, hogy ne teregessem ki a magánéletét. De hátha sikerül meggyőznöm, hogy a naplómból nem hagyhatom ki azt, ami ma egész nap foglalkoztatott és nyugtalanított. Nekem meg ő a magánéletem!)

*

István vett egy új laptopot (a régi tönkrement), így tőlük esténként fogok tudni "távnaplózni". Nem akarok túl hosszú szövegeket írni, de azért fontosnak tartom, hogy akik megszokták: átlagosan kétnaponta új jegyzetemet megtalálják a Manzárdon, azok ne hiába kattintsanak ide. A távnapló itt lesz.

Addig is pápá.


Linkajánlat: Quadrille-e, vagy flottaverseny

Így szólt Beszédes István felkérése, amelynek nyomán igen érdekes szövegtapéta született:

Kedves Barátom!
Most nagyon tapintatos leszek és meg sem próbállak eltéríteni attól, hogy saját történeted írd (egyébként sem igen sikerül). Amit kérek, hogy szöveged négy sarokpontra feszítsd, akár egy vitorlát - ami így közössé lesz (a szél, a tenger, az ég, az év stb.), nekem untig elég. Hadd legyen ebből flottaverseny, ha van ilyen. A játék szabályai egyszerűek.
a) a szöveget négy részre tagold!
b) az első három rész az alább megadott mondatrésszel kezdődjön. - Ahogy az egyik évszak a másikon áttűnik...; - Ha körülnéz, azt látja...; A falikárpiton a légyott...
c) a negyedik rész utolsó szavai a következők legyenek: - ...csak ezen az arcon nem tűnik át semmi.

>>>tovább a teljes projektumhoz


Linkajánlat: Diurnus netnaplója a Klubhálón

Bodor Pál, azaz DiurnusTegnap este Orbán Viktor szólalt meg Friderikusz műsorában. Nézzük csak…
Aki tényeket és gondolatokat ad el… A szatócs azt mondja: liszt, cukor, olaj… Aki tényekről, gondolatokról információt nyújt a vevőnek, az főként a napi árut tornyozza fel a kirakatban, a plakáton: mindazt, ami a mindennapi léthez, tájékozottsághoz szükséges. >>>tovább


Linkajánlat: Pócs István fotói

Itt leszünk április 19-24 között

Az irodalmi estre és a könyvbemutatókra szeretettel várunk minden érdeklődőt!

19-én: indulás Ungvárról. Másnap:

Irodalmi est Veszprémben

Kezdés

Helyszín

április 20.,
18 óra
(szerda)

a Veszprémi Akadémiai Bizottság székháza, Vár u. 37.

Ötágú síp. Az est vendége: Balla D. Károly
Előadás, felolvasás, könyvárusítás, dedikálás - a Művészetek Háza szervezésében.

21-én privát program. Másnap:

Konferencia Budapesten
Internet és határon túli magyarság
résztvétel a konferencia délelőtti programján

Kezdés
Helyszín

április 22.,
9 óra
(péntek)

Határon Túli Magyarok Hivatala (Budapest, I.ker., Bérc u. 13-15.)

A tervezett délelőtti programból:
Bárdi Nándor: A magyar-magyar nyilvánosság rétegei, beszédmódok és lehetőségek (TLA)
Kusy Ferenc: A szlovákiai magyar internet (Fórum Intézet)
Szoboszlai István: Az ukrajnai magyar internet (Kárpátinfó)
Soós Róbert: A romániai magyar internet (Transindex)

o
Könyvbemutatók Budapesten
a Könyvfesztivál idején

A bemutatásra kerülő könyv:
Szembesülés

121 fragmentum egy regényhiány környezetéből
Pro Pannonia Kiadó, 2005

Kezdés
Helyszín

április 22.,
15 óra

Petőfi Irodalmi Múzeum

Beszélgetés Balla D. Károllyal műhelytitkairól, a regény keletkezéséről; felolvasás, dedikálás.

Beszélgetőtárs:
Szirtes Gábor szerkesztő, kritikus

április 23.,
15 óra

Budapest Kongresszusi Központ, Lehár I. terem

A Volt idő és a Szembesülés. Mészöly Miklós és Tüskés Tibor levelezésének, valamint Balla D. Károly regényének bemutatása.
Moderátor: Szirtes Gábor szerkesztő, kritikus.
Résztvevők: Balla D. Károly író, Szörényi László, az MTA Irodalomtudományi Intézet igazgatója és Tüskés Tibor író

A bemutatásra kerülő könyv:
Novellisták Könyve
Noran Kiadó, 2005

április 24.,
11 óra
(vasárnap)

Budapest Kongresszusi Központ, Liszt III. terem

 

Magyarországi tartózkodásunk idején, fontos ügyben, elérhetőek vagyunk a 70 244 7324-es mobilszámon.


H o z z á s z ó l á s o k: