Ma délelőtt: előbb igazgatói, majd főszerkesztői telefonhívás Pozsonyból, azzal kapcsolatban, hogy a Szabad Újság tudtomon kívül közölte (és megkurtította) egy cikkemet, amit aztán levélben kifogásoltam (erről hosszabban írtam előző jegyzetemben).

Dobos László a Madách-Posonium igazgatójaként hívott. Persze láttam, hogy a lapot ők adják ki, de azt nem gondoltam, hogy az anyagok közlésében ő is közvetlenül részt vesz (ezért is nem neki, hanem a főszerkesztőnek írtam, s csak a másolat ment a kiadó központi címére). Nagyon udvariasan, de elég magas lóról indított: a kiadójuk egy nagy kiadó, a Szabad Újság pedig egy húszezres példányszámú lap, és roppant fontosnak tartják, hogy "ebben a keserves helyzetben" tudósítsák olvasóikat arról, a Kárpát-mendence minden régiójában hogyan vélekednek a magyarok; ezen kívül 2 hete próbálja felvenni velem a kapcsolatot, de mindenütt rossz telefonszámot adtak neki. (Itthoni számunk vagy 25 éve változatlan.) Mondtam, hogy ez rendben is van, és akár megtisztelőnek is érezhetném a dolgot, ha 1) kérték volna a hozzájárulásomat a közléshez, 2) feltüntették volna az eredeti megjelenés helyét, 3) nem nyúltak volna bele a szövegbe, s ha mégis megtették, kérték volna ehhez a beleegyezésemet. Olyasmivel jött erre, hogy hát ez nekem milyen nagy publicitást jelent, s hogy ők az én érdekemben is tették, amikor a közlés mellett döntöttek... No, erre jeleztem, legyenek szívesek megengedni, magam dönthessem el, akarok-e egy ilyen lehetőséggel élni vagy pedig nem. Ha pedig nem találták a címemet, telefonszámomat, akkor vissza kellett tartani az anyagot, ugyanis szerintem előbb kell a szerző hozzájárulását megkérni, és utóbb publikálni az anyagát, nem fordítva. Erre azt mondta, hogy ez iskolás megközelítés, és mellőzzem a kioktató hangnemet. Erról szó sincs - így én -, de tény, hogy a szerző belegyezését nem kérték. Jó, hát akkor közölnek egy helyreigazítást, mi legyen benne. Kezdtem diktálni, azzal kezdve, hogy a szerkesztőség sajnálatosan elmulasztotta a szerző előzetes hozzájárulását kérni a publikáláshoz... Ne csináljak már ilyen csúfságot, így Dobos. "László bátyám, ez az igazság, nem? A Szabad Újság ezek szerint vonakodik leírni az igazságot?". No, látta, hogy nem vagyok az ő embere, elbúcsúzott: "Hát jó, megértettem."

Alig pár perc telt el, gondolom, ezalatt utasíthatta a főszerkesztőt, hogy helyreigazítást kell adni, és máris újra csörgött a telefon, Szabó Géza jelentkezett. Nagyjából megismétlődtek az előző beszélgetés fordulatai, ő is úgy állította be, mintha nagy jót tettek volna velem azzal, hogy lehozták az írásomat. Ne kívánjanak engem az akaratom ellenére és a tudtumon kívül üdvözíteni, mondtam erre. De hát ez bocsánatos bűn, és nekik milyen nagy presztizsveszteség lesz a helyreigazítást közölni... (Ha még sokáig feszegeti a dolgot, kiböktem volna: ugyan miből gondolja, hogy nekem nem presztizsveszteség Durayval együtt publikálni, aki ugyanebben a lapszámban pl. azt állítja, hogy: "A nemzet túloldalán állók rugaszkodtak el ennyire a nemzettől, mert elég erősnek érezték magukat a nemzet legyőzésére? A hivatalban lévő magyarországi kormány Gyurcsány miniszterelnök képviseletében, valamint Hiller és Kuncze pártelnök – Károlyi,- Kun- és Szamuely eszmei örököseiként – hadat üzent a nemzetnek." Továbbá azt, hogy: "A magyar politikai közéletnek van egy nemzetileg elkötelezett része [...] és van egy nemzetileg közömbös vagy a nemzettel szembeni ellenérzésekkel teli része, ebben vannak a szélsőséges kozmopoliták, ügynökök, idegenbérencek, magyar gyűlölők stb." - No, az ilyen gondolatok szócsövéül szegődő újságban azért talán mégsem akkora dicsőség megjelenni. De ezt végül is nem hoztam fel, nem akartam politikai színezetet adni a dolognak: maradjunk a szerzői jogok tiszteletben tartásánál.) No jó, látja, hogy nem tud meggyőzni, mindeképpen közöltetni akarom a helyreigazítást, fogalmazzam meg hát és küldjem el neki.

Megtörtént. Így hangzik:

Helyreigazítás

Előző lapszámunkban jelent meg Balla D. Károly Önveszélyes viszonyok c. írása, amelynek közléséhez sajnálatos módon elmulasztottuk megkérni a szerző előzetes hozzájárulását. Nem tüntettük fel azt sem, hogy az anyagot a Nyelvünk és Kultúránk c. budapesti folyóirat 2004/4 számából vettük át, így az a látszat alakulhatott ki, mintha a cikket a szerző aktuálisan írta volna lapunk számára. Terjedelmi okokból a cikket jelentős mértékben lerövidítettük, nem adva módot a szerzőnek arra, hogy a végleges szöveget jóváhagyja. Mindezekért az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk. - A szerkesztőség

Hát kíváncsi vagyok, lehozzák-e. Persze nem ugrom a kútba akkor sem, ha nem közlik, mert ha mást nem, azt talán megértettem velük, hogy ilyet, enyhén szólva, nem illik csinálni. Ha mondjuk nem vétettek volna háromszorosan is az illendőség ellen, és legalább feltüntették volna, hogy másodközlésről, átvett anyagról van szó, akkor talán szóvá sem teszem. Vagy ha jelzik, hogy lerövidítették. De nehogy már azt gondolják, a nagy büdös magyarságszolgálat feljogosítja őket ilyesmire.

*

Érdekes írást közöl Norman Károly a honlapján (lásd): két jelenséget vizsgál: az orra elé lógatott répával haladni ösztönzött szamarat, és a farkára kötött konzervdobozok zajától riadtan menekülni igyekvő macskát, majd arra a következtetésre jut, hogy az egyházak és a politika ezt az két módszert egyszerre alkalmazza: "vitetik magukat a társadalmon, előrefelé ízes répával kecsegtetve, a háta mögül pedig csörömpöléssel fenyegetve - amíg le nem veti őket magáról, így szabadulván meg egyházaitól és politikusaitól. Sajnos, az egyházak és politikusok mint parazita kelevények magából a társadalomból sarjadnak, ha ez üzletileg előnyös számukra, ezért van, hogy épp csak levakartuk az egyiket, máris a nyakunkban a másik."

Képtelenségnek tartom, amit a szerencsétlen öreg haldokló pápával csinálnak. Ez egyszerűen embertelenség, ezen felül maximálisan visszataszító. Semmi mást, Brezsnyev végnapjait juttatja eszembe. Éva jegyezte meg: ugyan mit érhet egy ilyen rozoga és göthös öregember áldása, akibe már csak hálni jár a szentlélek (na ezt ezúttal szinte szó szerint lehet érteni), hát nem inkább magát kellene megáldania?

Csönge szombaton késő estig intézte az interneten az egyetemi bejelentkezéseit. Persze hiába hangsúlyozzák mindenütt, hogy határon túli magyarok is jelentkezhetnek, a rendszer mégis úgy működik, hogy az űrlap egyes rubrikáit nem tették alkalmassá külhoni adatok befogadására, így pl. nem lehet itteni telefonszámot megadni.

Tegnap majdnem az egész napom honlapbütyköléssel telt. Kolos készített nekem egy munkámat segítő újabb kis fájlgeneráló programot (pontosabban a korábbit újabb funkciókkal látta el), így most ennek lehetőségét kihasználva már differenciáltan fognak megjelenni újabb oldalaink a Kettenklubban: ha az Éva oldaláról van szó, akkor az én fényképem helyén egy "főhasáb" jelenik meg, ha pedig az én lapjaim jönnek, akkor Éva fotója helyére jön ugyanez. Az ehhez hasonló feladatokat eddig html-kódolással oldottam meg (pl. az újabb Pánsíp-oldalak esetében), most ezt majd gyorsabban megy a megfelelő hasábokat behívó segédfájlok generálásával.

Felújítottam 2004-es publikációs listámat is (LÁSD), az eddigit valahogy nem találtam eléggé tetszetősnek és átláthatónak. Sajnos egyes írások erről a listáról még mindig a régi UngPartyból nyílnak meg; ezt ideje lenne már áthidalni.

Újra rendezgetni kezdtem a zenéimet. "Találtam" a vinyómon egy pár teljesen elfelejtett jazz-gyűjteményt, hozzáláttam a megszűréséhez - és ha már benne voltam, a tavaly nagy hévvel elkezdett, de hamar abbamaradt szortírozást is folytattam.

Még valamikor jan. végén sikerült - egyetlen sor híján megírnom a 6. szonettet a Pilinszky-projektumomból. Az az egy sor is megvolt, csak nem tetszett. Kerülgettem is legalább egy hétig: reggel mindennap megnyitottam a szöveget, aztán este anélkül zártam be, hogy javítani tudtam volna rajta. Aztán a minap egy laza mozdulattal kitöröltem a rossz sort és beírtam egy jót. Ilyen egyszerű ez. Vagy ilyen bonyolult?

Este a Duna TV-ben remek blues-történeti film, Clint Eastwood rendezésében. A műsort is ő vezette, hosszan beszélgetett az azóta már az égi klubokban zongorázó és éneklő Ray Charles-szal és más nagy öregekkel, remek bejátszások kíséretében. Nem akármilyen élmény Oscar Petersont, Dave Brubecket, Thelonious Monkot, Fats Dominót, Andre Prevint és másokat egy adásban látni, hallani. Igazán remek volt.

Ezzel szemben ma reggel valami rémületes produkció az RTL-en. Mondjuk nehéz olyan férfipárost elképzelni, ahol az önmagát is alulmúló Győzike a jobb. Szép emlékű Benkő Dánielnek ez ma reggel döbbenetesen jól sikerült. Én meg elmorzsoltam egy virtuális könnyet a Bakfark Consortért.

Gépem bekapcsolásakor nem akármilyen levelet találtam postaládámban:

ПРОДАЮТСЯ ДИПЛОМЫ О ВЫСШЕМ ОБРАЗОВАНИИ ВУЗОВ РОССИИ И БЫВШЕГО СССР
АТТЕСТАТЫ, ДИПЛОМЫ ТЕХНИКУМОВ И ДР.
100% НАДЕЖНОСТЬ И КОНФИДЕНЦИАЛЬНОСТЬ
ДОСТАВКА В ЛЮБОЙ РЕГИОН
ВОЗМОЖНО БЕЗ ПРЕДОПЛАТЫ
ПИШИТЕ ***** (itt egy valós cím következik)

С УВАЖЕНИЕМ ****

Csak tudnám, honnan tudja a küldő, hogy nekem nincs diplomám.