Berniczky Éva

Ördögi korforgalom

A búgás odakintről szűrődött be, vagy a képzelet szülte, monotóniája azonosíthatatlanná tette. A javítóműhelyben mobil szoborként mozogtak a karosszérialakatosok. Olajos, festékes kezüket terepszínű overalljukba törölték, amely rég páncéllá merevedett, a rohanó világ nevetséges szimbólumaként lötyögött rosszul megvilágított testükön. Kézmosásra sohasem jutott idejük, az egészen közel eső útszakasz folyamatosan szállította a kalapálni- és mázolnivalót. A körforgalmat a külföldiek megtévesztésére vetették be a városból kivezető úton. A valamikori kereszteződést felváltó gyűrűben havonta változtak a viszonyok. Az illetékesek időnként gondosan felborították a mindenki számára közismert általános szabályt, hol az érkező kapott elsőbbséget, hol meg az, aki már benne volt a körforgalomban. A közlekedésrendészek kínosan vigyáztak arra, hogy a megszokott rendet felborítsák, így lett a főútvonalból mellékút, a mellékútból főútvonal. A helyi autósok beletörődötten viselték a változtatásokat, csak a vissza-visszatérő idegenek kapkodták zavartan a kormányt. Bár a város majd mindegyik körforgalmában adódott galiba, a helyzet ebben a kivezetőben vált igazán kaotikussá. A tisztánlátásra sokáig semmilyen lehetőség nem mutatkozott. Egészen addig, amíg a vállalkozó szellemű Miron egyszer s mindenkorra rendet nem teremtett azzal, hogy nem kis utánajárását követően a közelben, alig néhány méternyire a csattanásoktól megnyitotta szerelőműhelyét.

Ösztönösen talált saját terepére pár lépésre a forgalmas útvonaltól, ahol az országhatár felől vagy felé jöttek-mentek az idegenek. A nyelvekkel igazán nem akadt gondja, anyja félvér volt, az apja orosz, anyai nagyapja ruszin, anyai nagyanyja magyar, az apja bábikája galíciai ukrán, szegről-végről kikerült az a kis lengyel vér, néhány csepp szlovák. A maga módján naponta felmondta családfáját, túlvékonyodott ágait mondathasábokra aprította, hullottak szájából a fűrészporszavak. Mire kiejtette, el is fújta a szél. Tökéletes alibije védelmében sosem derült ki, valójában melyik felmenője nyelvét beszéli tisztességesen. A közlekedés ritmusában váltott oroszról magyarra, magyarról ukránra, ukránról szlovákra, szlovákról ruszinra, ruszinról lengyelre. Mire beszélgetőtársa bemérte volna szókincsét, addigra odakintről behallatszott a következő csattanás. A szintfelmérés addigi eredménye azonnal feledésbe merült, úgyis az számított, milyen nyelven káromkodik a frissiben meglapított autó boldogtalan tulajdonosa, aki néhány perc múlva rendszerint berobbant a csarnok nyugalmába, és percekig köpködött. Miron orrára csúszott szemüvege fölött nézett rá szótlanul, békésen kivárt. Ha a szükség úgy hozta, elsőrendűen hallgatott. A pörgő idegen fokozatosan lecsillapodott, mintha megértette volna, csakis abban az esetben folytathatja útját, ha most sikerül mozdulatlanná válnia. Mind lassabban billegett, aztán már alig billent egyik lábáról a másikra, egészen addig, míg a búgócsiga tehetetlenségével bele nem dőlt a tengertelen nyugalomba. Körülötte sután tengtek-lengtek a karosszérialakatosok, nem kaptak utána, nem az ő dolguk, a főnök pörgője a leggyanúsabb körülmény közepette is szent és menthetetlen maradt.

Amikor megállapodott végre, a mester zavartalanul kimehetett az autóhoz, körbejárta, tüzetesen vizsgálgatta, meglapogatta a behorpadt ajtót, majd elégedetten biccentett. Ezt bizony egyhamar se nyitni, se zárni nem lehet. Hangjában enyhe önteltséggel tette egyértelművé, hogy az összenyomorított ajtón bizonytalan ideig kizárólag neki és a jóistennek biztosított az átjárása a lelassult életből a felgyorsultba, senki másnak. A megjuhászodott tulaj addigra általában megértette, kettejük, illetve hármójuk közül per pillanat ki köphet nagyobbat.

Ellenben azon nyomban részesülhetett a károsultak beteges önsajnálatából, amelyet Miron minden belépőnek önzetlenül felkínált. Függetlenként megtehette, mióta megszabadult utolsó ballasztjától, a családjától, önsajnálatra nem tartott igényt. Beköltözött a csarnok üvegfallal elválasztott részébe mint holmi szolgálati lakásba. Vaságyra cserélte a feleségét, aki pontosan olyan volt, mint az anyja, és az anyját, aki megtévesztően hasonlított a feleségére. Az a két fásult, szikkadt némber azt kívánta, hogy a fárasztó munkahét után a kedvükre ugráljon szűkös albérleti lakásukban. Sokáig igyekezett megbékélni helyzetével, de vagy az adott négyzetmétert találta szűkösnek, vagy a nők akaratát soknak. Kedves uram, próbálta megtéríteni aktuális kuncsaftját, nincs annál zavaróbb, ha két pányika egyszerre váltja a fehérneműjével együtt hangulatát. Higgye el, bizonygatta, az a közlekedési szabályok időnkénti változtatásánál is pokolibb, egyedül egy remek kis körforgalom lassíthatja az őrületet. Hónap végén nyugisan beváltom a vaságy alatt öszszegyűlt üres üvegeket, azzal megvolt a nagytakarítás, senki sem kötelezhet a falak lemeszelésére, ideköltözésem napján örökre kibújtam a gyűlöletes karnis felrakása alól. A magam ura lettem, ezt az öreg jószágot sem kell többé kikalapálnom, bökött a szerelőműhely mögött gurnyasztó sárga bogárhátújára, amelynek egyetlen ép ajtaja sem volt már. Valamennyi méltó módon benyomva, kilyuggatva. Nézze meg jól, minden irányból telibe találták, büszkélkedett a mester, csak a csőrnyomokról nem beszélt. Talán egyik nyelvén sem tudta megnevezni, vagy a hóvége tűnt olyan messzinek, amikor is a kiéhezett madarak váratlanul nekirepülnek a bogárhátúnak, mert meg akarják enni. Diszkréten elhallgatta a reccsenést, azt is, hogy rég szárnyukat törték a nyomorultak, ezért nem költözhetnek melegebb vidékekre. Az ügyesebbje a csarnokban rak fészket a tető vasszerkezete alatt. A drága Miron azzal ugye nem dicsekedhetett, hogy a körülötte repkedő angyalok nappal rendszeresen lecsinálják a frissen festett kocsik tetejét, éjjel pedig az ő álmait kezdik ki pimaszul.

Ha a kelleténél többet vacsorázott, éjjelente is megszállottan agitált saját kis madárszaros élete mellett. Sikere csak rémálmaiban riasztotta, olyankor, amikor már maga mellé gyűjtötte az összes autótulajdonost, akinek a bűvös körforgalomban lapították össze a járgányát. Apái, anyái, nagyapái és nagyanyái nyelvén duruzsoltak a fülébe, miért válogatott volna finnyásan közöttük. Hagyta, hogy fejüket párnájára hajtsák, bőven elfértek mellette a hatalmas szerelőműhely üvegfala mögött. Álmában gyakran túllőtt a célon. Nem is értette, hogyan történhetett, az asszonyt igazán nem kívánta meggyőzni. A különböző hangfekvésű hortyogáson keresztül is felismerte felesége visszafogott, alig hallható szuszogását, ami számára egyet jelentett, ezentúl megint csak ébredésig mulaszthat. Amint felkelnek, rakhatja fel a karnisokat a csarnok óriási ablakai fölé. A függönyön keresztül nem látszik, kik mozognak odabenn, de a csikorgásféle ugyanúgy hallik, mint azelőtt. Hogy hol tartanak éppen, megállapíthatatlan. Ki merne megesküdni rá, a karosszérialakatosok szobrai mozdulnak-e, sárga bogárhátú forog-e álcából maga körül, vagy féktelen madarak köröznek a tetőszerkezet alatt magabiztosan. Messze a hóvége, amikor természetesen újra változnak majd a bevett szabályok, addig azonban nincs mitől tartani, Miron szájában unalmasan pörög a búgócsiga.