az újakhoz
2006. augusztusi ajánló
• napló aug. 31 (Demszky, két évvel ezelőtti jóslataim, más)
2004-ben írtam: "Mindent egybevetve azt gondolom, mostantól már nemcsak a jobb-, hanem a baloldalt is egy médiabalerina vezeti, és 2006-ban az fog győzni, aki meggyőzőbben piruettezik" >>a teljes írás
Prekuláré (felhívás)
• napló aug. 29 (sajátos)
Kijev mindig rendkívül távoli világnak tűnt számomra. Képet, fotót, freskót, barlangrajzot és egyéb illusztrációkat nem sokat láttam róla, de mégis elképzeltem, úgy élt bennem, mint fogalom, hangulat. Valószínűleg azért alakult ez így, mert szüleimmel Kárpátalján >>tovább
...a Plútó egyszerűen nem felel meg a bolygó ismérveinek, annak idején is tévesen sorolták közéjük, az akkori baki azonban menthető: sem a Plútóról nem voltak még eléggé pontos adatok, sem azt nem lehetett előre látni, hogy a csillagászat fejlődésével később még tucatnyi hasoló objektumot sikerül azonosítani, jó alkalmat adva a sajtónak arra, hogy időről időre felröppentsék a 10. bolygó >>elolvasom
A tartósan aggasztó magyarországi demográfiai mutatók árnyékában a határon túli magyarság az anyaország emberanyag-tartalékának és genetikai rezervoárjának minősül – és ebben a viszonylatban egyáltalán nem az a kérdés, hogy mi jobb az érintetteknek. Hanem az, hogy Magyarországnak mihez fűződik nagyobb érdeke >>elolvasom
Nevickén jól megkávéztunk, koccintottunk igen finom könyakkal, utána Perecsenyben ebédeltünk egy elég kellemes ruszin vendéglőben. A pincérnő annyira nem az irodalmi ukránt beszélte, hogy még a kötőszavait sem értettem, ellenben a pisztrángot igazán finomra sütötték, egészen különleges ízeket kevert hozzá a mustáros mártás, friss volt a sör, minőségi a bor, és a feketekávéba sem lehetett semmilyen indokkal belekötni. Mindez egy olyan városkában, ahol évtizede még a talponálló étkezdében az alumínium tálcán >>elolvasom
Kétféle irodalom van ma Ukrajnában, mondja: egyik a múltbanéző, sérelmeken rágódó vagy hősiességet bizonygató, másik pedig "a szexuális orientáció" és "a misztika". Mindezt úgy értelmeztem, hogy Ukrajnában a cenzúra megszűnése >>elolvasom
...már a címe is meghökkentett: Udvarlás Balla Dé szövegével. „Arról van szó, hogy mostanában fújdogál felém egy kósza szél, melyet a nagyokosok talán szerelemnek neveznek :) Szóval az udvarlás régi és új gyepére léptem (én is :)) és a leányzónak kitaláltam, hogy úgy találkozzunk Miskolcon a virágóránál, hogy ott ülök majd és üljön csak le szótlanul mellém, én pedig olvasok valamit (itt jössz majd te, lentebb megérted!) és csinálok még valamit és >>elolvasom
Hosszas halogatás után egyik nap, már a nyaralás vége felé elhatároztuk, hogy aznap végre megnézzük, megmásszuk a városban, illetve a város fölött lakozó kreposztyot. A nagy döntésből végül annyi lett, hogy egy csalódott Rusztemen, és rajtam kívül senki nem volt kíváncsi a több száz éves várerődre, a kínai nagy falként ívelt falakra, és arra, mi lehet mögöttük. Kár. És sajnálhatják. Bár nekem megfelelt, amúgy is Rusztem >>tovább
...hosszú ideje érvelek amellett (és teszek azért), hogy ez a határon túliság senki számára ne adhasson semmilyen felmentést, ne szolgálhasson önigazolásul, ne képezhesse a kedvezőbb megítélés alapját. (Mint ahogy, persze, a kedvezőtlenét sem.) Azon vagyok, hogy teljesítményem minősége alapján ítéljenek meg, s munkáim mellé ne kelljen a kárpátaljaiság eredetigazolását mellékelni. Minden lehető alkalommal >>tovább
...Apám 60 éve nem látott osztálytársa azóta meghalt, Gyurcsánynak mégis volt ideje választást nyerni (de nem lett sem szebb, sem okosabb, csak kicsit idegbetegebb), a víz-mizérát megoldottuk, magyarságszervezeteink éppen paktumot kötnek, a magyar nácilányról pedig hálistennek >>tovább
Mintha nem is Ukrajnában lennénk. Ezt az érzetet az orosz feliratok is erősítik. Resztoráncsik, Saslicsok, Mobilocska. Mindent becézünk, minden mozog, él, csillog, és minden eladó. Rengeteg unott nő fonatja a haját. Még piercinget is készítenek. Élvezem az egész forgatagot, csak fogom a táskám, meg ne >>tovább
...ez volt eddig a legváltozatosabb menet. Most vett részt a legtöbb nem-blogteres játékos; most született a legtöbb kerek (és néha jó hosszú) történet, most indított valaki külön Fubájol-blogot, most indult előszor valaki versenyen kívül. Épp elég rendhagyó >>tovább
És mindez furcsa is, mert nekem valahogy nem illettek a városhoz a lakói. Az épületek, a szobrok meg a parkok, ha nem is értelmesebbnek, de egy kicsit világiasabbnak tűntek. Mintha az emberek még nem nőttek volna fel hozzájuk. Ezt egyébként >>tovább
Összerúgtam a patkót a Blogtér vezetőivel. A hét végén bizonyos újabb, egyelőre nem publikus események történtek (levélváltás Prosperóval), amit itt ajánlok olvasóim figyelmébe, az pénteki naplóm, és a rengeteg hozzászólás ehhez és az előzményéhez a Blogtéren. De előtte még egy kis dupkázás is olvasható a >>folytatásban.
A keresőmarketing-verseny tehát engem valami egészen másra ösztönzött, nem arra, hogy a keresők "alá" optimizáljam az oldalaimat, hanem hogy betegessé vált kreativitás-kényszeremet egy újabb dimenzióban kiéljem. >>továbbl
Pártelnökök nyilatkoznak a Polgári Pillangószív Szövetségről >>tovább
A Google, értesülve a pillangószív-őrületről, felhatalmazta magyarországi leányvállalatát, hogy lépéseket tegyen a marketingszempontból jelentőssé vált kezdeményezés kiaknázására. A 2005 végén alapított Google Számítástechnikai Szolgáltató Kft. így a helyzet rövid, de alapos elemzése után döntő elhatározásra szánta el magát. Mint szóvivőjük keddi sajtótájékoztatóján ünnepélyesen bejelentette, a verseny lezárulása pillanatában, azaz december 31-én éjféltől új logóval - és új néven! - lépnek a nyilvánosság elé. >google első hely >tovább
Megjött Csönge a tengerről, pontosabban Kijevből, ahol két napot töltöttek a 10 napi krími sütkérezés után (odafele meg Lemberget nézte meg, úgyhogy tele van élményekkel). Le van nyűgözve az ukrán fővárostól, azt mondja, nem gondolta, hogy igazi >>tovább
Orbán Viktor ismertette az egybegyűltekkel az új nemzetegyesítés Jó reggelt, Pillangószív programját, egyben fel is szólította a jelenlevőket az azonnali csatlakozásra. Érvei oly meggyőzőek voltak, hogy a sajtó jelen levő képviselői kivétel nélkül >>tovább
Az fekete KISzó az olvasók dezinformálásának a bűnét mindenképpen elkövette szombati számában, és vétett az etikai normák ellen is. Hogy jogsértést is elkövetett-e, azt nem tudom, mert lehetséges (de nem hinném), hogy a lapnak van valamilyen megállapodása arra, hogy egy az egyben átvegyen anyagokat >>tovább
A hangsúly a dokumentum szerint továbbra is korábbi szimbolikus fogalmakra esik: "a nemzeti identitás megőrzésének támogatása" meg "a szülőföldön való megmaradás és gyarapodás" feltételeinek a megteremtése. De hát uraim, 17 éve másról sincs szó, csak ezekről a szép szándékokról! Oszt mi a túró lett belőle? Hát semmi újat >>tovább
Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy (ösztönösen vagy tudatosan vagy mások kegyelméből) elkerülhettem a konfliktusokat. Tele voltam >>tovább

Az alábbi linkekkel megnyitható két oldalon a Blogtér keretébe áthelyezett identifikciós versenyem előző fordulójának az összegzése, a győztesek kihirdetése és az új forduló felhívása olvasható. Jó szorazozász hozzá!

Eredeti gyűjtés eredeti helyszínről. Pillangószívnek nem kell pészméker. Illik hozzá, mint lófaszhoz a pillangószív. Csernobili pillangónak világít a szíve. Pillangó szívének lárva a pitvara. Pillangószívet nem érhet infarktus. >>tovább
Az öreg Tarajos hatalmas tudású, roppant tehetségű piktor, akinek bűn rosszak a képei. Egy nagy festő, aki elmulasztotta igazi műveit megalkotni, ám a selejteket maradéktalanul legyártotta. Bármelyik szörnyűségét is szemléli az ember, érzi mögötte az átütő erejű művészt, aki sajnos épp most >>tovább
nem kellett, hogy Csiszár Jenő elnyökögje, hogy Bochkor Gábor jópofizva elhadarja, nem volt szükség sem Para-Kovács blődlijére, sem Csernus doktor vulgárpszichoanalízisére, nem kellett, hogy Kiszel Tünde vagy Anettka vegye szájára a pillangószívet - egyszer csak dobogni és szárnyalni kezdett ez a >>tovább
Az összművészeti tendenciák és a digitális technikák lelkes hívei alkotómunkára fogták a maguk konstruálta mesterséges intelligenciát. Az OpenEnded Group (Nyitott Csoport) három tagja olyan algoritmust hozott létre, amely négy fázisban "szinte a semmiből" alkotja újra Mozart Jupiter-szimfóniájának záró tételét >>tovább
Bár nem kerültem a nyertesek közé, és a remek díjaktól is elestem :(, de a zsűri említésre méltónak talált >>tovább
Amikor legutóbb átnéztem a nem is olyan sok képből álló kollekciómat, feltűnt, hogy majd tucatnyi olyan akad köztük, amelyen leláncolt, lelakatolt bicikli vagy kerék szerepel. Egymás mellé raktam őket: hú, milyen jó kis sorozat! De ha lúd, legyen kövér, ha bicaj, legyen még több leláncolt. Rászántam egy délelőttöt a keresgélésre és megdupláztam a képeim számát. A források helyét nem jegyeztem fel, szánom-bánom, remélem, nem sértek meg szerző jogokat ezzel az összeállítással. >>tovább
No, ezt nem teszi a kirakatba az az Orbán, akit egyes körökben még mindig a határon túli magyarok védszentjének képzelnek, és nem veszik észre, soha senki nem ártott még a magyar-magyar ügynek annyit, mint éppen ő. >>tovább
címlista-archívum
a 2006. júliusi ajánlók
pillangószív | pillangószív és lepkefing | pillangószív | pillangószív | pillangószív

BDK ajánló

PR-cikk elhelyezés ára

Google első hely

PR-cikk elhelyezés ára blogban. Balla D. Károly webáriuma az író műhelyébe enged bepillantást.
a pR-cikk elhelyezés ára, pillangószív, bdk,